Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

áldozatokat követel, aktív ellenséges erőként áll vele szemben. Mivel természettudományi ismereteik nincsenek, fantáziáját hívja segítségül, hogy ezeknek az idegen, ellenséges erőknek okát adja, magyarázatot találjon a jelenségekre. Számára csak annyi biztos, hogy mindezek az erők, amelyek tőle függetlenül, sőt, akarata ellenére működnek, a természet különböző tárgyainak és megnyilvánulásainak sajátosságai. Felruházza tehát a holt tárgyakat az élők tulajdonságaival: érzéseket, gondolatokat, indulatokat tulajdonít nekik. A kezdetleges ember elképzelései szerint az egész természet él, ártani, vagy - ritkábban - segíteni igyekszik. Az egyszerű fizikai jelenségek okának meg nem értéséből így alakul ki a fejlődés alacsony fokán álló ember képzeletvilágában a kezdetleges vallás. A természet titokzatos hatalmaival szembeállítja azokat az erőket, földöntúli képességeket, amelyeket ő, az ember gerjeszt, állít elő: a varázslást, a neki szolgáló, varázserővel bíró tárgyakat és szertartásokat. Ebben az időben az élelem megszerzésére szolgáló eszközök, pl. a vadászfegyverek, igen alacsony termelőképességűek voltak. A kőhegyű lándzsa, vagy későbben a jól-rosszul megszerkesztett és elkészített íj nem biztosított mindig elegendő vadászzsákmányt, sem kielégítő védelmet az állat és emberi ellenség ellen. A gyengén felszerelt ember igyekezett fegyvereinek erejét azon a síkon is megerősíteni, amelyet legalább ugyanannyira reálisnak tekintett, mint a valós világot: a mágikus elképzelések síkján. A barlang falára festette vadászat előtt a kiszemelt zsákmányt, a bölényt, mammutot, vagy medvét. Kezdetleges gondolatvilágának logikája szerint egy élőlény körvonalait, alakját birtokolni, tehát megmintázni, lerajzolni annyit jelent, mint bizonyos erővel rendelkezni tényleges hús és vér teste felett. A lándzsától átjárt szarvas képe, amely előtt [a] varázsló mesterkedéseit elvégezte, azonos volt szemében azzal a szarvassal, amelybe majd valóban belevágja lándzsáját, s fegyverének szerencsés röptét, hite szerint csak a varázslat volt képes biztosítani. A kezdetleges ember szemében a festmény vagy a ceremónia éppen annyira a vadászat valós feltétele, mint a lándzsa, vagy akár maga a kiszemelt vad. Ugyanennyire feltétlen szükséges kelléke életüknek, nyugalmuknak a temetési szertartások előírás szerinti betartása, a törzsi találkozók, ünnepségek hagyományhü megrendezése és így tovább. Mindezeknél pedig a főszerepet játssza és nélkülözhetetlen a vörös festék. Bár nem táplálék, s - a mi megítélésünk szerint - nem is vesz részt közvetlenül a táplálékszerzésben, mégis, számukra, létfontosságú anyag. Mindez kielégítő magyarázatot ad arra a kérdésre, hogy miért kellett az élelemtermelést még nem ismerő őskőkori embernek nehéz munkával és sok leleménnyel okkert, vörös festékanyagot termelnie. Megállapításainkat most már egy mondatba sűrítve a következőképpen fogalmazhatjuk meg: az ősember azért termelt, bányászott festéket, mert arra létfontoságúnak tartott igényei támadtak. Ha ezt a megállapítást tovább fejlesztjük, általánosítva azt mondhatjuk, hogy az ősember (s általában minden emberi társadalom) előállítja, megtermeli magának mindazt a terméket, amely alapvető szükségleteinek kielégítésére szolgál, s ugya-