Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

tartalmazó kultúrrétegben. Egy dél-afrikai őskőkori barlangi lelőhelyen pl. tömegével találták a ceruza alakúra faragott, gyakran átfúrt vörös festékpálcikákat. Az őskőkori temetkezésekre jellemző, hogy a sírba helyezett holttestet szinte kivétel nélkül minden alkalommal bőségesen behintették vörös festékkel elföldelés előtt. Egy németországi barlangban ugyancsak bőségesen okkerba ágyazták a jégkor végi ősember különleges vallásielképzelései alapján egy halomba temetett tucatnyi emberkoponyát. A példák felsorolását szinte a végtelenségig folytathatnók. El lehet mondani azt is, hogy az egész őskor folyamán a legkedvesebb, leginkább használt szín a vörös volt. Az ősember barlangi szikíafestményeinek vezérszíne a vörös. A csiszolt kőkortól kezdve a kezdetleges cserépedényeket elsősorban vörösre festették stb. Hasonló megfigyelései vannak a néprajz szakembereinek is. Nincs olyan kezdetleges nép az ausztráliai bennszülöttektől kezdve Amerika indiánjaiig, amelynek életében ne játszana nagy szerepet a vörös festék. Felhasználása sokoldalú. Testüket festik vele harc előtt, vallási ünnepeiken, varázsló ceremóniák alkalmával. Halottaik sírjába teszik, bálványszobraikat festik vele. Gyakran mindennapi használati tárgyaikat is vörösre mázolják. Nem egy kezdetleges törzsnél a vörösagyagból, vagy más festékföldből gyúrt golyócskákat eszik meg. A földevés szokását „geophagiának" nevezik. A vörösföld fogyasztásának gyógyerőt tulajdonítanak, de néha csupán „élvezeti cikk"-ként használják. A vörös festéket nagy becsben tartják, megszerzéséért nem sajnálják a fáradságot, vállalnak érte minden veszélyt. Sok helyen a legfontosabb cserecikk, sőt, a cserekereskedelemben nem egyszer alapvető csereértékre tesz szert: a kezdetleges pénz rangjára emelkedik. Vannak olyan ausztráliai törzsek (a yantruvvunták, dierik stb.), akik minden esztendőben festékbeszerző expedíciókat küldenek ki meglepő távolságokra: 500800 km-re is. Az expedíció tagjai nehéz és veszedelmes utakon, ellenséges törzsek között verekszik magukat végig, s a drága testeket cserébe, vagy gyakran csak vér és súlyos veszteségek árán tudják megszerezni. Mind Ausztráliában, mind az amerikai indiánoknál a festékbányákra a tulajdonos törzsek éberen vigyáznak, a festéket rendszeresen bányásszák és élénk cserekereskedelmet űznek vele. A néprajzkutatók gyakran tették fel kezdetleges törzsek tagjainak azt a kérdést, hogy mi célt szolgál náluk a festék? Rendszerint azt a választ kapták, hogy a vörös festék szent, nélkülözhetetlen. Az életet, a halhatatlanságot és az erőt jelképezi. Nyilván a vérhez való hasonlatossága miatt nyert világszerte, valamennyi természeti nép életében ilyen fontosságot. Ha teljes egészében akarjuk felmérni azt, hogy a vörös festék valóban mennyire nélkülözhetetlen ezeknél az embereknél, meg kell ismernünk a kezdetleges képzeletvilág és gondolkodásmód számunkra gyakran idegenül ható logikáját. Minden emberi társadalom, csoport fejlődése folyamán törvényszerűen jut el arra a lépcsőfokra, amikor az őt körülvevő természet jelenségeit, azok következetes újraismétlődését megfigyeli, de okukat még nem képes megérteni. Tudomásul veszi, hogy időnként villám, árvíz, jégeső, fagy, pusztító orkán keletkezik, amely