Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

5. 3. Hétköznapok és ünnepek A XVIII-XIX. századi lovasi gazda életét a külső, természeti létfeltételek nagyban meghatározták. Járványok ritkán pusztítottak, a rossz termésű évek sem jártak olyan súlyos éhínséggel, mint Magyarország más tájain. A járványok közül a pestis 1711-ben, a kolera 1831-ben, 1848-ban és 1849-ben pusztított. A pestis Lovason is áldozatokat szedett, de a kolerajárványok 1831-ben, s később is elkerülték a falut.

123 Folyamatosan jelen volt viszont a fekete himlő, amely sok gyermeket vitt el, s aki túlvészelte, az is élete végéig magán viselte nyomait. Himlőhelyes, „patécsos" arca árulkodott a járványos betegségről. A feketehimlő ellenszerét csak 1796-ban fedezték fel, s a védőoltást Magyarországon csak 1805-ben alkalmazták először. Lovason az 1810-es évektől oltotta be a gyermekeket a tapolcai járás seborvosa. Az oltás elvégzését az egyház- és iskolalátogatások során rendszeresen ellenőrizték. Az ember környezetében lévő állatok betegségei szintén veszélyt jelentettek. Az állatállományt több alkalommal tizedelte meg a marhavész. A vész terjedését a hatóságok igyekeztek megakadályozni azzal, hogy a megfertőzött településeket zár alá vették. Ismert volt a veszettség. A veszett állatok által megmart személyek részére legközelebb Pápán volt kórház, melyet 1837-ben alapítottak. Az ápolási költségeket a hozzátartozók, vagy - azok szegénysége esetén - az illetékes vármegye házipénztára fizette. A falu lakóinak éleüninősége javult a XVIII-XIX. században. Ha lassan is, de nőttek a szántóföldi növények termésátlagai, s ez lehetővé tette, hogy a lakosok bekapcsolódjanak az árutermelésbe és kereskedelembe. A megtermelt bort a bakonyi vendéglősök, valamint stájerországi (hienc) kereskedők vásárolták fel. A megjelenő új kultúrnövények (pl. burgonya) fontos szerepet játszottak a népélelmezésben. A lakóházak többsége háromosztatú (szoba-konyha-kamra beosztású) volt, kőből épült, tetejüket rendszerint náddal fedték. A XIX. századi lakóházak közül a Ficzek-ház és a Karácsony-ház - átépített formában - ma is láüiató. A szőlősgazdák a lakóház alá, vagy a szőlőhegyen pince építtetéséről is gondoskodtak. A pincék divatja a XVIII. század második felétől terjedt; a vincellérek kintlakásával a lakószobás présház is meghonosodott. (A feudális korszakban a gazdák kintlakását tiltották.) Kunyhó, földdel fedett pince, kőboltozatos pince, lakószobás présház egyaránt előfordult a hegyen. A „bibliás" Petze Ádám (1791— 1872) pl. 1813-ban építtetett pincét magának, amelyhez bakonyi tölgyfából, faszegekkel és -csapolásokkal készült az ajtó, amely szárfájában másfélszáz éven át megőrizte az építtető nevét és az építés idejét (1813 ÁP). A pinceberendezés, az ott őrzött szerszámok (prés, hordók, kapák, metszőkés stb.) jelentős értéket képviseltek, ezért a hegyközségi jegyzőkönyvben feljegyzett adásvételek alkalmával külön is feltüntették azokat. 1 Az alsóörsi református és paloznaki r. k. felekezeti anyakönyvek (1831-1895) alapján. 1831-ben a kolera Vasban mindössze 10, Zalában mindössze 70, Veszprém megyében 6886 áldozatot követelt. Vö. DÁVID Zoltán: Az 1831. évi kolera pusztítása Veszprém megyében. = Tanulmányok Veszprém megye múltjából. (Szerk. Kredics László). Veszprém, 1984. 293-310.