Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

zá tartozó 10 hold szántóföldet is - 3000 váltóforintért adta el. A beltelek és a föl­dek kimérését Márton József veszprémi mérnök 15 váltóforintért végezte el 1846­ban. Ezt a házat mint az eklézsia ún. alsó házát, alsó curiáját említik a számadás­ok. A vételár egyharmadát 1847. január l-jén, a többit csak évekkel később adta meg az egyház. A kurátor 1847-ben az egyház földjeit határkövekkel jelöltette meg. Összesen 17 megyekövet készíttetett, darabjáért 45 krajcárt fizetett. Az év elején egy pléhvel borított ládát is készíttetett az egyház számára - az 1 forint 46 krajcáros fuvarkölt­ségről ítélve - Veszprémben. 1847 októberében a haranglábat újították fel, november l-jén egy kis nemes fundust vettek Puha Istvántól 20 váltóforintért. A fundus beépítésére 1848-ban került sor. A kőműveseknek az év tavaszán 12 váltóforint 30 krajcár foglalót adtak a szerződés megkötésekor. 94 A lovasi leányegyház gyarapodását az alsóörsi lelkészek is nagyban elősegítet­ték. A lelkészek névsorát ismerjük. A lovasiakat is szolgáló református lelkészek a következők voltak: 95 A lelkészek életrajzát kevéssé ismerjük, de az eddigi kutatások alapján elmond­hatjuk, hogy a pápai reformátusok vallásgyakorlatának megszüntetése (1752) után a lelkészek a sárospataki és a debreceni református kollégiumot, végezték el. Pápán 1795-ben állították vissza a teológiai akadémiát, s kezdték meg a papképzést. 96 A XVIII. század második felében tevékenykedő lelkészek közül Bartza György a Veszprém vármegyei nemes községben, Csöglén született 1768-ban. Az elemi iskolát szülőfalujában, felsőbb tanulmányait 1785-1792 között a debreceni refor­mátus kollégiumban végezte. 1793-tól 1796-ig Cegléden tanított, majd egy évet „a német nyelv kedvéért" Bécsben és Pozsonyban töltött. 1797-től a balatonfüredi prédikátort helyettesítette, majd Veszprémbe rendelték káplánnak. Innen került DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Kurátori számadáskönyv számadásai 1826-1848. * 5 A lelkészek névsorának forrásai: BORBÁS László-LICHTNECKERT András: Alsóörs egyházai és iskolái a XVIII-XX. században. = LICHTNECKERT András (szerk.): Alsóörs története. Veszprém, 1996. 680-681. DREL II. 217. Veszprémi Református Egyházmegye iratai. Esperesi vizitáció jkv. 1814-1855. Az első két lelkész adatait az alsóörsi református vegyes anyakönyv I. kötete (1720-1812) segítségével tisztáz­tam. Ezúton köszönöm Rásky Miklós tiszteletes úr segítségét. 96 LAMPÉRH Géza: A Pápai Református Főiskola története 1531-1931. Pápa, 1931. 47. Szaüimári István Pados Ferenc Szikszai Sámuel Szép János Miklós Dávid Bartza György Szilágyi Lázár János Csekő Péter 1748- 1749 1749- 1764 1764-1769 1769-1777 1777-1798 1798-1823 1823- 1824 (helyettes lelkész) 1824- 1855

Next

/
Thumbnails
Contents