Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

I. Régészeti korok

L ŐSKOR Regénye Judit Berhida határa az őskorban nagyon kedvező hely lehetett az emberi megtelepedés számára, legalábbis ezt sugallja az ottani lelőhelyek nagy száma. A Séd és mellékvizei (Káloz-patak, Cinca-patak) partján sorban találjuk a lelőhelyeket, a különböző korszakokat gyakran egymás fölött. Ezek leletei a szántásban keverten bukkannak elő, mégis a lelettípusok alapján eldönthető, mely korszakokból származnak. A Séd vidékünk legnagyobb folyóvize, indokolt tehát a lelőhelysűrűség a partja mentén - ugyanis az őskorban, bárhol vizsgáljuk is a lelőhelyek előfordulását, mindig víz közelében találjuk őket. A mindennapi élet elengedhetetlen feltétele volt akkor is a víz. Esetenként ásott kutakat is lehet találni, előnyben részesítették azonban a folyóvizet, mégpedig a kisebb folyóvizeket, azaz nem a nagy folyók közvetlen partját követték, hanem az azokba folyó kisebbekét. Megyénkben a Marcal folyó mutatja ennek a jelenségnek az iskolapéldáját. A Balaton-felvidéken nagyobb folyóvíz hiányában eltértek ettől az ideától, ott inkább a forrásokat keresték. A Séd tehát ideális méretű folyóvíz volt, érdekes módon a felső folyásánál mégsem találunk lelőhelyeket - Veszprém város területén levőktől eltekintve - csak Sólytól keletre kezdődik a szabályos lelőhelylánc. Az 1960-as években végzett, a megye összes régészeti lelőhelyét feltérképező topográfiai munka

1 alapján ismert, hogy a megye területét az őskorban sűrűn lakták, mégsem népesítették be minden megtelepedésre alkalmas területét. Voltak egyéb szempontok is, amelyek befolyásolták a helyválasztást. Ismeretes, hogy a Séd felső folyása mind az újkőkorban, mind a középső bronzkorban két csoport közötti gyepűhöz tartozott, azért nem laktak a partja mentén egy hosszú szakaszt. Sóly és Ősi között azonban az első földművelők falvaitól a keltákig mindig szinte azonos sűrűségben találjuk a lelőhelyeket hat évezreden keresztül. E gazdagság ellenére őskori régészeti kutatás még nem folyt a vidéken, pedig a veszprémi múzeum régészeti gyűjteményének egyik igen korai lelete éppen Berhidáról származik: 1905-ben találtak egy kőbaltát. Feltárások hiányában kizárólag a lelőhelytérképek alapján vázolhatjuk fel az őskori történelmet. A legelső megtelepülök a vonaldíszes kerámia kultúra emberei voltak, akik földet műveltek, háziállatokat tartottak, állandó falvakban éltek elsőként a Dunántúlon. Néhány jellegtelen, felszínen talált cseréptöredék alapján nem dönthető el, a kultúra melyik időszakában jelent itt meg az ember, valószínűleg nem a legkorábbi periódusban. Ez a régészeti kultúra

2 valahol a Dunántúl középső sáv-