Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

sodik nagy jelentőségű esemény, ehhez mérten alakult ki szokásköre, amelynek ismertetése során a szülésről, a komatálvivésről, a paszitáról és az egyházkelőről kell szólni. Az áldott állapotban lévő asszonyt viselős, állapotos terminusokkal illették. A ma általános terhes kifejezés az 1970-es évekig nem volt használatos. Hiszen a gyermek születése örömet jelentett, „régen nem volt teher, még ha sok gyerek volt is". (Az ezzel ellentétes egykézésről, amely a reformátusságot jellemezte, korábban már szóltunk.) Az állapotos asszonyt különösebben nem kímélték a munkák során. A község szolgálatában hivatásos, tanult bábaasszony állt, ő vezette le a szülést, csak baj esetén kellett kórházban szülni. Berhidán az 1960-as években vált gyakorivá a kórházi szülés. A szülésznővel előre megbeszélték a segítséget, tudatták vele, mikor és hol várható szülés. A bába megnézte a viselős asszonyt, és a szülés várható időpontja előtt sűrűbben meglátogatta. Házhoz jött a szülésznő, bábaasszony, gólyanéni, a szülést gyakorlatilag ő vezette le. A vajúdó a fehér lepedős ágyban feküdt. Vizet raktak fel melegedni, inkább több kisebb edényben, mint pár nagyban. Azt tartották, ha nagy fazékban melegítik az első fürdővizet, az újszülött nagyevő lesz. A szülés alatt csak nő hozzátartozó - az anyós, az édesanya, a komaasszony - és a bába tartózkodhatott a szobában. A bába segített a szülő nőnek, ő vágta el a köldökzsinórt, ő fürdette meg először a gyermeket, majd látta el az anyát. A pólyába tett újszülöttet az édesapának is megmutatták. „Az újszülöttek közül kétségkívül a fiúnak örültek jobban, pláne, ha első gyermekként érkezett."

34 Hiszen ő továbbvitte a família nevét. A bábának a szülés levezetése mellett feladata volt a csecsemő és a gyerekágyas asszony fürösztése az első héten szigorúan, de a szülés utáni második héten is. A szülésznő addig járt az újszülöttes házhoz, amíg „a köldökzsinór le nem esett, úgy hét, nyolc napig". A szülésznő a községtől kapott meghatározott bért, de terményben is fizettek neki, „abból adtak, amilyük volt". Emellett illendő volt reggelivel várni a bábát. A rokonság segítsége a komatálvivésben, illetve ételvivésben mutatkozott meg. A komaasszony és a rokon asszonyok az első két hétben ebédet, ételt vittek a gyerekágyas asszonynak. E szép szokás alapja az volt, hogy a gyerekágyas aszszonynak nem szabadott felkelnie a szülést követő időben, nehogy megerőltesse magát. Hiszen sok bajnak az volt az okozója, ha korán felkelt a fiatalasszony. Katolikusoknál a komaasszony a gyerekágyas asszonynak a szülés utáni három napon át vitte a komatálat. A komaebéd általában becsinált vagy húsleves, rántott vagy töltött hús, mártás, madártej, sütemény fogásokból állt. Nagy vékába rakva vitték, s átadáskor „Komatálat hoztam, be is aranyoztam!" mondókával köszöntek be. A rokon asszonyok és a komaasszony előre megbeszélték egymás között, ki melyik nap és milyen ételt visz az anyának. Ha messziről jött valaki, az csak uzsonnát hozott. Református családokban minden nap más komaasszony vitte a komaebédet, és minden komaasszony csak egy ebédet vitt. A komatál vitele, bár módosult formában, de ma is szokásban van. Az újszülöttet minél hamarabb felkeresi a rokonság, s ilyenkor az anyának süteménynyel kedveskednek.