Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
Az élet továbbvitelének szép példája a gyermekáldás. Régebben főleg mint segédmunkaerőre számítottak a gyermekre. A gyermeki munka értékét, szükségességét kifejezi az is, hogy a csütörtöki tanítási szünet alatt dolgozniuk kellett. Az is előfordult, hogy nem engedték őket iskolába, bár ezt régóta tiltja a törvény. A gyermekek között nincsen különbség. Igen régen volt az elsőszülött elsőbbsége, már a megkérdezettek dédszüleinél sem volt jellemző. Egyetlen megkülönböztetés a gyermekek között, hogy az elsőszülött fiúnak illik a szülői házban maradnia. Talán ebben a szokásban a valamikori kivételezett helyzet mutatkozik meg. A gyermeknevelés sarkalatos pontjai: szófogadás, engedelmesség mind az életben, mind a munkában. Az erkölcsi nevelésnek a vallás volt az alapja, s a hagyományok. A törzscsaládokban a nagymama vigyázott a gyermekekre, úri családnál cseléd, szegényeknél a jószomszéd, idősebb testvér vagy rokon. Ha a szülők mégsem tudták elhelyezni a gyermeket, kivitték a földre. Kosárba tették, letakarták. Ha már ment a kisgyerek, totyogott az anyja mellett, hiszen megszokta az anyja szoknyáját. Nagy szegénységet jelzett és kifejezetten szégyennek számított, ha a csecsemőt kivitték a földre. Ezt igazolja az alábbi történet: „Elmentem igen korán, a krumplit nem szántottam ki, hanem véllával szedtem ki. Aztán édesapámnak mondtam, hogy hát később jöjjön ki, majd ha édesanya (a feleségem) is ki akar jönni, az ökrökkel. Szedjük meg, aztán hazahozzuk a krumplit. Aztán édesapám kijött, de nem hozta ki édesanyát. Aztán mondtam: Édesapám hát mondtam, hogy várja meg. Édesapám, ha most a feleségem kitolja a fiamat, hát jobb ám ha hazamegy. Mer én nem felelek magamér. - Hát egyszer csak meglátjuk ahogy tolja kifelé a babakocsit. Fogta szegény édesapám magát, eljött haza. Mert az unokáját ne vigyék ki a krumpliföldre." A már nagyobb, munkában segédkező gyerekek a szüleik mellett dolgoztak. Ezek az együttlétek a cselekvés példaértéke mellett a munka közbeni beszélgetések miatt fontosak. Hiszen a szülők magatartása, véleményei és cselekedetei példaként álltak. Főleg az édesapa volt nagy példakép. „A parasztcsalád nevelési módszerében legszembetűnőbb az a minden engedékenységet kizáró szigor, mely igen egyszerű és hatásos. A parasztgyerek pontos utasításokat kapott, de megkapta hozzá a megfelelő végrehajtási útmutatást is, és tudta, hogy a feladat nem teljesítése esetén kijár a büntetés." 24 Amely néha a maga visszafordíthatatlanságával egy életre megbélyegezte a gyermeket: „Édesapám rossz gyerek volt nagyon. Kegyetlen kemény apja volt, szigorú. Aztán valamér meg akarta verni, édesapám meg bebújt az asztal alá. Az apja meg lecsatulta a nadrágszíját, aztán a csatjával kivágta a szemét. Vagyis belevágott és hályog lett rajta." A büntetés legáltalánosabb módja a sarokban való térdelés. „Eriggy a sarokba" - akár kukoricára is. Míg bocsánatot nem kért - „többet nem csinálom" -, addig térdepelt ott. A dacos gyermek akár fél éjjel is ott térdelt. S ez a büntetés az, ami szinte kizárólagos, a jól elvégzett munka, a szép bizonyítvány nem vonta maga után a dicséretet: nemigen volt jutalmazás. Nagy szó volt, ha megdicsérték a gyermeket. A gyermeknevelés a nagyobb gyermeknél már szinte azonos a munkába neveléssel, amelyről a munkamegosztás című fejezetben írunk részletesebben.
