Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
et ingyért oda vittek a gazdának. Viszont ha azt híta valaki, akkor az is elment, íratlan törvény volt a visszasegítés." E munkákra tehát nem dologidőben került sor, hanem akkor, mikor egy kis időt tudtak lopni, pl. vasárnap hajnalban a mise előtt. A visszasegítést nem tartották számon, mindenkinek becsületére volt bízva. De nem felejtették el, ha úgy adódott, akár 5-10 év múlva történt meg. Kukoricafosztás: „Héjastul szedtük a kukoricát, amit nappal összeszedtünk, este fosztottuk, ami jó időbe az udvaron, esőben a konyhában volt fölhalmozva. Estére összejött a rokonság, a szomszédság, szépen letépték a csutkájáról, s a kemény csutkát ledobták. Mikor vége volt a fosztásnak - egy helyen 4-5 napig, egy hétig tartott - beszélgettünk, danoltunk. Régen ez olyan jó szórakozás volt. A gazda borral kínálta a segítőket." Tollfosztás: Ennek külön fontosságot adott, hogy a toll a stafirung részét képezte. Rokon asszonyok, szomszédasszonyok részvételével a konyhában gyűltek össze. „A toll a széthajtós asztal közepére edénybe csak úgy vagy mázsával lenyomatva egy kosárba került. 10-12-en ültek körbe, beszélgettek, énekeltek. Utolsó este még tangóharmonika is volt, azzal húzták, még táncoltak is. Nagyon kedvesek voltak, vacsorával kínáltak, süteményekkel a háziak." A tollfosztást mint kalákamunkát szintén a visszasegítés jellemezte. Építkezés, javítás, melyek nagyságuknál fogva idő- és munkaigényesek, szintén kalákában zajlottak: „Mikor az ólakat építettük, a testvére segített a mi apunknak. Ők ketten csinálták az ólakat." „A földrengéskor (1985) is nagyon összehívtuk a rokonságot, mert az egész tetőt le kellett cserélni. Szeptember első hétvégéjére három ácsot fogadtunk Lepsényből, a rokonságból gyerekek, sógorok, unokatestvérek jöttek. Három nap alatt felrakták. Ekkora összefogást nem nagyon lehet látni." Szüretre, disznótorra úgy hívták meg a rokonokat, jó szomszédokat. Ezen alkalmakon a tulajdonos osztotta be a munkát, tehát a gazdaasszony és a gazda irányított, bár „mindenki tudta mivel jár, mit kell csinálni. Legfeljebb a gazdaasszony mondta hogy így szeretném, így akarom, akkor úgy." Disznóölés alkalmával szokás volt kóstolót csomagolni annak, aki segédkezett. Sok helyen megtörtént, hogy csak a négy sonka maradt a kóstolók odacsomagolása után. De ez nem számított, hiszen folyamatosan visszahívták őket. 5. A rokoni találkozások utolsónak tárgyalt csoportja a segítségnyújtás, amely adomány és kölcsön formában a leggyakoribb. Az adomány adása valamilyen katasztrófa (tűzeset, villámcsapás) után egyszeri juttatásként fogalmazható meg. Jól illusztrálja az adomány adást az alábbi eset: „Abban az időben elég sok volt a tűzeset. Például, ha az illetőnek meggyulladt a háza, elégett a takarmánya. Én is emlékszem rá, hogy vittünk egy kocsi szénát mikor a Balaiéknál volt tűz. Más adott csutát, árpa szómát, szintén szénát. Ez is olyan, ma nekem, holnap neked. Legelsősorban a rokonok, de idegenek is adtak." A rokonság segítése abban is megnyilvánult, hogy kölcsönt leginkább rokonnak adtak. 20 Ha valaki kölcsön kérésére szorult, elsősorban a jó szomszéd meg a rokon jött számításba. A kölcsön után kamatot nem kellett fizetni, és papírt se írtak erről, sőt az majdnem sértő volt. Annyira megbízott egyik a másikban. Viszont a kölcsönről az egész család tudott, a kérő is meg az adó is, hogyha valami baj lett volna, meghalt volna az illető, azt nem tagadhatta volna le senki.
