Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
Hallomásban maradt fenn a több családmagos háztartás megléte: „Régen, apáink idejébe a Czányi Imrééknél a gyerekek ottmaradtak a szülői házban, s külön lakrészben, külön háztartást vezettek." Tehát egy udvaron, egy sorban építkezve, külön lakrészben és külön kenyéren éltek egy család leszármazottai. Az említett eset azért jöhetett létre, mert a földműveléshez nagy családra volt szükség, vagyis az ilyen együttélési formát a gazdasági kényszer hozta létre, de megléte semmiképpen sem mondható általánosnak. Családformák A Berhidán általános családformák között a törzscsaládok (szülők, gyermekek, nagyszülők) alkották a többséget. Ezeknek az alábbi változatai lehetségesek: 1. Szülők, fiatal pár, gyermekek. 2. Egy szülő, fiatal pár, gyermekek. 3. Fiatal pár, gyermekek, fiatal pár egy testvére. 4. Dédszülők, szülők, fiatal pár, gyermekek. 5. Szülők, egyik testvére, fiatal pár, gyermekek. 6. Dédszülő, annak testvére, szülők, egyik testvére, fiatal pár, gyermekek. 7. Özvegyasszony vagy özvegy gyermekeivel. Ezekben a családformákban a testvérek jelenléte csak akkor fordulhatott elő, ha azoknak nem volt családja. Ezt a rokont eltartottnak nevezték: „Eltartott volt az a fogadott rokon, akinek nem volt családja, és valamelyik rokonának a családjával élt együtt." Az ilyen együttélési forma úgy valósult meg, hogy vagy külön szobát építettek, vagy a kamrát alakították át szobának a befogadott testvér számára, mert annak joga volt a házrészből. A három generáció együttélése (törzscsalád) adja mindegyik esetben az alapot. Ez tehát azt jelenti, hogy valamelyik gyermek családostól a szülői házban maradt, közös háztartást vezetve. A legidősebb gyermek szokott otthon maradni, de ez egyáltalán nem volt kötelező. Általában a fiú vitte haza szülei házába a feleségét (patrilokális település 3 ), akit ott menynek hívtak. Ha a férfi ment a lányos házhoz (matrilokális település 4 ), az vőnek ment: „Az én nagyapám is vő volt, Kádártárói került ide." Úgy tartják, hogy a vőnek nehezebb volt a háznál. Ezt a helyzetet az alábbi szólással jellemezték: „A menyecskékért megszenvedett a Jézus, de a vőkért nem." Ritkán az is előfordult, hogy a fiatalok új házba (neolokális település) költöztek. Az első közös étkezésre egy sajátos szokás szerint került sor. A szépen megterített asztalon csak kenyér, só, bor és víz volt első vacsora gyanánt, melyet az új házban legelőször kellett elfogyasztaniuk, hogy ha más nem is, de ezek mindig ott legyenek az asztalnál örök életükben. A fent bemutatott törzscsaládi keretben történő együttélés mellett a csonka családok megléte volt jellemző. Csonka családnak nevezték azt a családot, amelyben az egyik szülő meghalt. Ekkor az özvegy szülő újra házasságot kötött, vagy megpróbált maga boldogulni. Gyakran előfordult, hogy az özvegyasszony férjének családjából választott új párt. Ez a házasság a volt férj családjának érdekében állt, az özvegyet főd végett tartották a családban. Például: „A Hanák Rozika Ősiben is az ura öccséhez ment hozzá." „Egy asszony öt férfit szaggatott el egy
