Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

belépti díjasok voltak. Ez alól csupán a búcsúi bál képezett kivételt. A bálok közönsége a felnőtt ifjúságból és a fiatal házasokból tevődött ki, továbbá a lányok asszonykísérőiből. Utóbbiak számára a bálteremben körben a falak mentén padokat helyeztek el, ahova leülhettek. Egy-egy ilyen bálban mindenki táncolt, hisz azért vettek részt rajta. Az illendőség úgy kívánta, hogy minden lányt megtáncoltassanak a legények, amit be is tartottak. A serdülő lányoknak, legényeknek szervezték a batyusbdlokat, többnyire farsang idején. Erre a célra egy-egy szobát béreltek ki valamely nagyobb házban. Az ennivalót összeadták. Célja az volt ezeknek az összejöveteleknek, hogy a felnövekvő fiatalok megtanuljanak táncolni, egymás társaságában viselkedni. Valójában ezek az alkalmak a társadalom társas életébe való beilleszkedést szolgálták. Berhidán a két világháború között megszervezték a tánciskolát is, ahova a berhidai, peremartoni és kiskovácsi fiatalok egyaránt eljártak. A tánciskolának az Iparoskör vagy a Gazdakör adott helyet és kora ősztől karácsonyig tartott, tehát egész adventben, mert ezt nem tartották vigalomnak, hiszen itt inni nem lehetett. A táncokat a Veszprémből kijáró Pallos nevű tánctanár, majd Lesz Vince tanította. A tánctanfolyamért a résztvevők meghatározott összeget fizettek és az egészet a koszorúcskának nevezett táncvizsgával fejezték be. A zenét ezen alkalmakkor egy veszprémi tangóharmonikás és egy helybeli cigányzenész szolgáltatta. Egyébként az itt oktató tánctanár Veszprémben a piarista gimnázium és az Angolkisasszonyok Intézetének diákjait ugyancsak táncra tanította. Ezek a tánctanfolyamok a polgári illemszabályok elsajátításának is iskolái voltak. 1936-37 között kezdte meg működését Berhidán a mozi, amely legkedveltebb szórakozása lett a helyi és a környékbeli ifjúságnak. Hetente két alkalommal két-két nap mutattak be új filmet: szerdán, csütörtökön, valamint szombaton és vasárnap. A mozi olyan közkedveltségnek örvendett és annyira újdonságnak számított, hogy egész napi kapálás után is megtöltötte a fiatalság a vetítőtermet. Minőségileg más szórakozási lehetőséget nyújtott: ezzel a fiatalabbak csak befogadókká lettek, viszont kitárult számukra a világ, életterük hagyományos kereteinek meglazulásához ez is hozzájárult. Mindezen, a polgári életformára jellemző szórakozási alkalmakon túl Kiskovácsiban még a társas élet színterei voltak a társas munkákkal együtt járó társas szórakozások: a tollfosztó, a kendertaposó és a fonó. Karácsony után, januárban, februárban voltak a tollfosztók, ahová a szomszédság lányai, asszonyai gyűltek össze. A legények is megjelentek itt rendszeresen, elsősorban azok, akik már egy-egy lánynak udvaroltak. Kendertaposást vagy nyomást a szálak gerebenezése előtt végezték el ősz végén, megpuhították vele a rostokat. A munkára lányokat hívtak meg egy-egy helyre a rokonságból, szomszédságból, s természetesen legények is megjelentek közöttük. A fonókat asszonyok szervezték, de vegyesen asszonyok, lányok gyűltek össze ugyancsak a rokonságból, szomszédságból, 6-10 fő. Esténként ültek össze, rokkával fontak, miközben beszélgettek. Kendertaposás közben viszont a lányok énekeltek, tollfosztáskor pedig ugyancsak beszélgettek. Ezen munkák utolsó alkalmával a résztvevőket megvendégelték: kaláccsal, rétessel, borral kínálták meg, sőt citerást is hívtak és tánccal rekesztették be a munkaalkalmat. A tollfosztó és kendertaposó igazából kaláka volt, hisz egymás kisegítéseképpen végezték el. Valódi társasmunkának a fonó számított, mert ugyan közö-