Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
pülésen. 32 Ennek tevékenysége előnyös volt a gazdálkodóknak, hisz felvásárlással és értékesítéssel is foglalkozott, s ezzel a megtermelt felesleget kedvezőbb áron adhatták el, nem voltak kitéve a gabonakereskedők kénye-kedvének. A faluban is működtek gabonakereskedők, de ők kis tételekkel dolgoztak. A „nagyok" Veszprémből jöttek a faluba, rendszeresen megjelentek. Mellettük állatkereskedők, döntően lókupecek tevékenykedtek a településen. A kereskedők többsége a zsidó lakosságból került ki, a gazdák közül nem foglalkoztak kiterjedt kereskedelemmel. Ezek a kereskedők a társadalom önálló szintjét foglalták el, csak lazán kötődve a jól tagolt falusi társadalom egészéhez. Létezett viszont egy olyan kereskedőréteg, akik, amennyiben helyben laktak, a társadalom szélén alkottak önálló szintet: ők voltak a rongyszedők, a tollasok. Nem voltak sokan, egy-két fő, akik kis haszonnal dolgozva, esztendők után már tisztességes megélhetést biztosítottak családjuknak. A társadalom szélén, szinte már azon kívül, mégis hozzákötődve éltek a muzsikus cigányok, akik jelentős számot tettek ki a faluban. Kenyérkereseti alkalom a muzsikálás volt számukra akár helyben, akár a környéken. Ezért voltak laza kapcsolatban a helyi társadalommal, mert ugyan a faluban laktak, de munkavégzésük döntően nem ide kötötte őket. A község közéletében alig vagy egyáltalán nem játszottak szerepet. A közösség normarendszere, szokásai számukra nem voltak kötelező érvényűek és életmódjuk is elkülönítette őket a paraszti társadalomtól. Ehhez a falusi társadalomhoz kapcsolódtak, de abba nem tartoztak bele azok a vándoralakok, akik részben a kereskedelmet, részben az ipari tevékenységet egészítették ki, részben pedig a közösség szórakoztatását szolgálták. Ezt a paraszti társadalmat mintegy gyűrűként vették körül, e társadalom által rangsoroltatva. Első helyen a lőszerszdmjavító állt. Évente általában kétszer jelent meg a faluban. A lótartó gazdákhoz tért be, akik számítottak rá. Mindig volt munkája. így ez biztos keresetet jelentett számára, míg a gazdáknak kényelmes megoldást nyújtott a helybe érkező mester, aki Várpalotáról jött, s „műhelyét" (szerszámait) magával hordta. Szombaton estére érkeztek meg rendszeresen a vándoriparosok sorában második helyen álló faeszközkészítők Borzavárról. Vasárnap kínálták készítményeiket (talicska, favilla, gereblye, létra), végigjárva a falu utcáit. A drótosok és üvegesek többnyire Trencsén megyéből jöttek. Egy-egy hetet is eltöltöttek a faluban: drótoztak, üstházat, katlant foltoztak, ajtót javítottak. Általában istállóban kaptak szállást. Hátukon hordták szerszám- és anyagkészletüket, az üvegesek pedig egy nagy fadobozban tartották az üvegtáblákat. Többnyire erősen törték a magyar nyelvet. Becsületesen dolgoztak, jó munkát végeztek. Papkesziben le is telepedett egyikük, szép házat épített, de mesterségét nem hagyta abba! Rendszeresen, gyakran hetente is megjelentek a vándorköszörűsök, nagy kerekű tragacsot tolva maguk előtt, utcáról utcára járva, kiabálva kínálva munkájukat. Akadt olyan gazda, aki először arról győződött meg, hogy a köszörűkerék fölött tart-e vizet a mester. Ugyanis szárazon könnyebb volt a köszörülés, azonban így elégette a késpengét. Nem tudták, honnan érkeztek a rongy szedők, a tollasok, akik rongyot, bőrt, papírt, tollat egyaránt gyűjtöttek. Előfordult, hogy egy hétig is a faluban tartózkodott egy-egy közülük, bekéredzkedve valakinek az istállójába. Csupán csak egyet ismertek közülük, a szamaras kordéval megjelenő várpalotai rongyost. Akadt
