Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

maguk faragták a téli hónapokban, amelyhez az erdőt járva mindig gyűjtötték a megfelelő faanyagot. A gazdák és az iparosok között ugyanúgy, amint a társadalom más szintjén elhelyezkedők között is, a munkakapcsolat volt az elsődleges. Ez a munkakapcsolat és egyúttal üzleti kapcsolat is jó volt, hisz egymásra utaltattak a megrendeléssel és a kisipari készítmények elkészítésével, a kínálattal. A volt gazdák véleménye szerint az iparosok „kicsit többet tartottak magukról", de ez azért a velük való kapcsolatot nem befolyásolta. Az iparosok csoportján belül különültek el a molnárok, akik között nem egy malomtulajdonos is volt. Öt malom működött az egyesült településen. Ide hordták az őrletni valót Küngös, Csajág, Lepsény, Enying gazdái. A molnárok alkalmazták a molnárkocsisokat („mónárkocsis"), akik Enyingig eljártak, összegyűjtötték a gabonát, elvitték az általuk képviselt malomba, majd őrletés után visszaszállították a megrendelőnek. Ez a „csuvározás" a malomtulajdonos részéről többletszolgáltatás volt, amit külön megfizettek. Viszont a molnárkocsisnak állandóan úton kellett lennie, kitéve az időjárás viszontagságainak. Ahogy emlékeznek rájuk: „gyehenna foglalkozásuk volt, akár esett, akár fújt, menni kellett nekik". A molnárkocsisok többnyire helybéliek voltak, tevékenységükért lakást, egy hold földet és gabonát kaptak, valamint esetenként a megrendelőtől borravalót. Ez a tevékenység már közel állt a vállalkozáshoz, hisz a kialkudott béren túl lehetőséget adott a többletjövedelem megszerzésére is az illető rátermettségétől, vállalkozói kedvétől függően. A gazdák között a vállalkozást a fuvarosság jelentette. A középbirtokosok közötti gyakorlat az volt, hogy az egyik fiú fuvarosságból származó jövedelemmel járult hozzá a családi bevételekhez, amíg a család többi tagja gazdálkodott. Voltak viszont, akik csak fuvarossággal foglalkoztak. Részben a Tűzép számára, részben pedig a gyárak építésénél fuvaroztak. Utóbbi helyre nagy számban alkalmaztak fuvarosokat, akik a faluban is vállaltak fuvart, a falutól távolabbi helyekre ugyancsak elmentek. Rendszeresen szállítottak a homokbányából, murvabányából. Mindig volt munkájuk. Többségük nem is keresett rosszul. A vállalkozók közé sorolhatók a cséplőgép-tulajdonosok, Peremartonban kettő, majd Kiskovácsiban három volt belőlük. Ők vállalták el a falvakban a cséplést, munkát adtak fejenként húsz személynek. Nemcsak helyben, hanem a szomszéd falvakban is elvégezték a cséplést. Olyannyira keresett volt ez a munkalehetőség, hogy amikor végeztek és a munkások a részüket megkapták, máris feliratkoztak a következő szezonra a gép tulajdonosánál. Kocsma, amely a községi báloknak is helyet adott, mindhárom faluban volt: Berhidán kettő, Kiskovácsiban egy, Peremartonban kettő, de itt egy vendéglős is működött. A kocsmárosok a társadalom különálló, az iparűzőkkel azonos szintjén helyezkedtek el. Ők a falu teljes társadalmával, valamennyi szint képviselőjével üzleti kapcsolatban álltak. Ugyanez mondható el a kereskedelmet képviselő egyik rétegről, a szatócsboltok tulajdonosairól. Berhidán hat, Kiskovácsiban egy, Peremartonban három kínálta áruját és valamennyien tisztességes haszonnal megéltek, vásárlóiknak hitelt is nyújtottak. Ez a bolti kereskedelem döntő többségben zsidó kereskedők tulajdonában volt, de mellettük működött az 1920as évektől a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, közösen a három tele-