Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

Balatonfüreden 1945-ben 1816 ha erdő volt a tihanyi apátság, a nemesi és úrbéres közbirtokosságok, a Bedegi-féle közbirtokosság és magánosok tulajdonában. Az államosítás után, 1950-1953 között erdőgazdaság, 1954-től Erdészet, 1954-58 között Fásító Erdészet működött, végül a Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak lett Balatonfüred székhelyű erdészete, amelynek feladata volt a Balaton-part mentén Zánkától Balatonszabadiig 30 község határában lévő állami erdők kezelése, a tsz-erdők szakirányítása és a fásítások kivitelezése. Az Erdészet végezte a Koloska-forrás környékének és a Koloska-völgynek a rendbehozatalát, a Jókai park, a Kemping területének és autóparkolójának fásítását, a Tagore sétány 1972-73-as rekonstrukcióját. Balatonfüredi 17 kat. holdas csemetekertje a Balaton menti zöldövezet fásítását szolgálta elsősorban. Az Erdészet látta el a balatonfüredi parkerdő szakirányítását, illetve védelmi szolgálatát is. A Hajógyár Balatonfüred legnagyobb ipari vállalata évtizedeken keresztül a település, illetve a környék legnagyobb munkaadója volt. Működése hosszú ideig közvetlenül is meghatározta a község, illetve a város fejlődési irányát. Az itt gyártott termékek a világ számtalan szegletébe eljutva adtak hírt Balatonfüred létezéséről. 1950. szeptember l-jétől a hajógyár a Kohó- és Gépipari Minisztérium Hajóipari Igazgatóságának felügyelete alá került, és az elnevezése Balatonfüredi Hajógyárra változott. A gyár ebben az időben két telephellyel működött. A tihanyi út melletti üzemrészben a balatoni és dunai hajók építése, felújítása, valamint vitorlások tárolása, a belső telepen a vitorlások árbocainak és szerelvényeinek raktározása, továbbá a hajók tavaszi üzembe helyezése történt. A törzsgyár az 1950-es években már külföldre is termelt, így Lengyelországba (az első komolyabb exportmegrendelés, amely 10 db tengerparti hajóra szólt), Csehszlovákiába, Romániába és Albániába. Saját tervezésű személyszállító hajók tervezésére, kivitelezésére irányuló próbálkozások is jellemzik ezt az időszakot, amelynek leghíresebb produkciója az 1952-ben vízre bocsátott 600 személyes Beloiannisz, a korszak legnagyobb balatoni hajója. Az 1955. esztendő fordulópont a gyár életében. Új emelőberendezések lehetővé tették az 1000 tonnás dunai uszályok szekciós módszerrel való sorozatgyártását, és ugyanakkor megkezdődött a szállítás gépesítése is. Ebben az időszakban növekedésnek indult a dolgozók létszáma. 1950-ben alig több mint 300-an, 1953-ban már több mint 550-en dolgoztak itt. Az 1960-as évekre a gyár a környék egyik legnagyobb munkaadcija lett, és felszívta a mezőgazdaságból távozó munkaerőt. Mivel a gyár területi növekedésének nem volt akadálya, az 1950-es évek legelején a belső telep egy részének kitelepítése kézenfekvő megoldásnak látszott. 1954-ben azonban egy hibás döntés következtében a külső hajógyárba már kiköltöztetett részleget visszahelyezték eredeti helyére, ahol tartósan - Balatonfüred idegenforgalommal kapcsolatos szerepköre és fejlesztési tervei miatt - nem maradhatott. Itt 1956-ra két nagyméretű hangár és egy nyitott tárolószín megépítésével, az igazgatóság közvetlen irányítása alatt, de külön területen létrejött a „sporthajó üzem", ahol külön ágazatként zajlott a sporthajógyártás. Fellendült a fatestű vitorlások gyártása. Nagy, 100 db-os sorozatokban készítették az egy- és kétpárevezős csónakokat és a kalózokat. Az állami nagyvállalatok létrehozását szolgáló ipari átszervezés következtében 1962-ben a gyárat a Magyar Hajó- és Darugyárhoz (MHD) csatolták, és annak gyáregységeként működött 1989-ig. Ennek az időszaknak a termelését döntően meghatározta a 104 tolóhajóra szóló egyiptomi megrendelés. A hajógyár történetének legnagyobb horderejű szerződése az ún. „Nasszer-flotta" gyártására csaknem egy évtizeden át megha-