Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

lők készítettek egy jó lábas pörköltet, amit együtt elfogyasztottak, hol egyikük, hol másikuk pincéjében. A fiatalok téli szórakozása volt a szánkózás, valamint a befagyott Balatonon a korcsolyázás és a fakutyázás. Akinek nem volt korcsolyája, csúszkált csak a jégen. A gyakorlatlan korcsolyázók belekapaszkodtak a fakutyába, s úgy húzatták magukat. Fakutyát bérelni is lehetett. Szánkóval a Méhmalató dombjáról csúsztak le. Szánkója sem volt mindenkinek. A szegényebbek házilag elkészítették, a módosabbak üzletben vásárolták meg. Füreden úszásoktatás is volt, a Hidegfürdőnél, ahol egy úszómester tanította a fiatalokat. A gazdák fiai, lányai közül többen eljártak ide. Tandíjat kellett fizetni, akinek erre nem volt lehetősége, saját erejéből tanult meg úszni. Hét végén többen lementek a Balatonra fürdeni is. A két világháború között az idős és idősebb korosztály tagjai alig tudtak úszni. Ok csak bementek a vízbe, sokan azonban nem használták ki a Balaton nyújtotta lehetőséget sem, legfeljebb az állatokat úsztatták meg a vízben. Fürdeni inkább csak a korabeli ifjúság ment, akik közül többen úszni is tudtak. Nyári estéken a faluból is szívesen lementek a Fürdőtelepre, ahol ilyenkor zene szólt. A sétányon cigányzene, amit séta közben hallgattak. A Győrffy-cukrászdában pedig balalajka, ami érdekességet, különlegességet jelentett számukra. Nemcsak az ifjúságnak, hanem a házasembereknek is megvoltak a szórakozási lehetőségeik. Az asszonyoknak elsősorban a vallásos közösségekben, reformátusoknak a Nőegyíetben, az általuk szervezett teaesteken és a vallásos estéken vagy a társasmunkák alkalmával. Férfiaknak pedig a Gazdakörben, ahol tréfálkoztak, beszélgettek, biliárdoztak vagy kártyáztak, közben iddogáltak. Ez a Tűzoltóság épületében volt. Itt tartózkodott állandóan a gondnok, aki mérte a gazdák borát. Március 15-én tartották a Gazdakör bálját, amely alkalomból közös vacsorát is készítettek. Minden esetben borjúpörkölt volt, amit a készítő tálalásra alkalmasan szállított a Gazdakörbe, itt ugyanis veszélyesnek találták a főzést. Amikor a Gazdakör a közadakozásból épült református kultúrházba átköltözött, a lelkész a bál megrendezését nem enged élvezte. Ezután csak teaestek voltak a Nőegylet szervezésében. Szokásban volt a névnapozás is, különösen nagy névnapokat tartottak az elöljárók vagy valamilyen tisztséget viselők. Az idős emberek szívesen kimentek a szőlőhegybe, ahol egy-egy pincénél összegyűltek, elbeszélgettek. A gazdák nem jártak kocsmába, legfeljebb csak azok és oda tértek be, ahol kuglizni akartak s tudtak. Külön világ volt, a falutól teljesen elkülönülten élt a Fürdőtelep. Más volt itt az élet, más a szórakozás. Egy-egy magasabb képzettségű, módos gazda fia vagy leánya engedhette meg magának itt az időtöltést. Az itt élők évi 5 P tagdíj ellenében tagjai lehettek a teniszklubnak, s naponta lehetőségük volt teniszezni. Volt itt pingpongasztal, gramafon naponta, délutánonként táncolhattak is. Lejárhattak a strandra, az uszodába. A strandon külön napozó állt a fürdőzők rendelkezésére. A klubtagokat megtanították vitorlázni, ugyanis éves tagdíj fejében a jachtklub tagságába is beléphettek (5 P/év), itt is volt délutánonként tánc. Este a sétányon zene szólt és a nyaralók sétálgattak, a padokon ülve hallgatták a muzsikát. Rossz idő esetén a klubokban sakkozhattak, kártyázhattak vagy társasjátékot játszhattak. Lemezről zenét is lehetett hallgatni, és napi szórakozás volt a tánc. Igazi fürdőélet volt itt. A nyári Fürdőtelep még erőteljesebben elvált a falutól, mint a téli. Télen a befagyott Balatonon alakították ki a jégpályát, ahol belépti díj ellenében (20 fillér) korcsolyázni, fakutyázni lehetett.