Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

A szegény családok gyermekei korábban bekapcsolódtak a munkába és hamarabb váltak teljes értékű munkaerővé, mint jobb módú, szerencsésebb társaik. Számukra nem volt ismeretlen a bérmunka sem, amit a középbirtokos és nagybirtokos gazdacsaládok gyermekei soha nem végeztek. Sőt nagygazda családok gyermekei több munkából ki is maradtak, különösképpen akkor, ha a család nem a gazdálkodás folytatását tervezte számukra. Megfigyeléssel, gyakorlással és a felnőttektől való tájékozódással nevelődtek bele tehát a munkába a gyermekek, amelynek elvégzése nem jelentett nehézséget számukra. A 16-18 esztendős lány vagy legény teljes értékű munkaerőnek számított. A családi munkaszervezetben a nemek munkája még elég jól elkülönült egymástól, bár egymásra épült, bizonyos változásokon is átment, s így alkotott teljes folyamatot, azonban előfordultak olyan kényszerhelyzetek is, amikor ez a rend felborult. így volt ez, ha valaki özvegységre jutott, vagy amikor egy családban csak egynemű gyermekek születtek. Ezekben az esetekben a nők férfimunkát, a férfiak női munkát kényszerültek végezni, fokozottabban ráutalva a rokonság segítségére vagy a napszámosok munkaerejére. Normális esetekben azonban a nemek munkája nem volt összekeverhető. A családi munkaszervezeten túl létezett egy tágabb is, amely a faluközösségen belül működött, meghatározva a különböző társadalmi csoportoknak családjaik által körvonalazott helvét, amely az egyénnek társadalmilag elrendelt alaphelyzetet adott, s az ettől való teljes elszakadás legritkábban következett be, bár a tőle való bizonyos elmozdulás megfigyelhető volt. E tágabb munkaszervezeti formában különböző munkakapcsolatok éltek. így a bérmunka, amelynek végzésére a nincstelenek és a törpebirtokosok kényszerültek, akik napszámosmunkával tudták csak saját maguk és családjuk ellátását biztosítani. Ezt a jövedelmet egészítette ki a törpebirtok haszna, elsősorban a szőlőé és a kerté. E munkatípusnak két változata élt: az egyik a havonta díjazott bérmunka, a másik pedig az alkalmankénti. Előbbit végezték a Hajógyár, a Szívkórház vagy a község és egy-egy birtokos alkalmazottai, utóbbit pedig a birtokosok által foglalkoztatott napszámosok (idénymunkások). A kettő közötti különbség abban mutatkozott meg, hogy a havonta díjazott bérmunka folyamatos, rendszeres volt, egész esztendőre szólt, míg az alkalmankénti folyamatossága, rendszeressége csupán egy meghatározott munkára és meghatározott időre szólt, de ez évenkénti ismétlődéssel bekövetkezett. Az első csoportba tartozók munkabérüket pénzben, míg a második csoportbeliek pénzben és naturáliákban vagy kizárólag naturáliákban kapták. Ide sorolhatók a részes munkát végzők, akik munkájuk ellenszolgáltatásaként terménybeli hányadot kaptak. Ez a bérmunkásréteg nem vállalkozott, legfeljebb csekély földjén gazdálkodva egészítette ki jövedelmét. A Hajógyárban, a Szívkórházban, egy-egy szállodában, vendéglőben segédmunkát végeztek az esetek többségében. A nagybirtokosoknál (ide soroljuk a káptalani birtokot, a bencés rend birtokát is) vincellérként és/vagy gazdasági cselédként alkalmaztak személyeket. Utóbbiak között voltak olyanok, akik lakást is alkalmazójuktól kaptak a hátsó házban vagy az istállóban. Ok a gazdaságban tulajdonképpen minden munkát elvégeztek. Közéjük tartoztak a kocsisok is. Napszámosokat alkalmaztak aratáskor, szénakaszálásnál, a cséplés és a szőlőművelés részfeladataira, amely munkákban a napszámoscsaládok női tagjai is részt vettek: marokszedés, pelyvázas, kévevágás, pirkálás, szőlőkötözés, tetejezés munkái hárultak rájuk, a cséplés komolyabb erőt igénylő feladatait, továbbá a szőlőkapálást, permetezést férfiak végezték. A szántóföldi munkák egy részét (szántás), a kapásnövények