Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

művelését is velük, a napszámosokkal végeztették. Gyakran előfordult, sőt általánosnak mondható, hogy a gazdák bizonyos munkára télen is alkalmazták napszámosaikat: így jégvágásnál, nádaratásnál, erdőtisztításnál és erdőfelújításnál. Ez a pénzkereseten kívül a munkaadó gazda és a bérmunkás közötti jó, állandó, folyamatos kapcsolatot is jelentette, valamint az egymás iránti bizalmat. Ma is a legnagyobb elismeréssel beszélnek a volt gazdák egykori napszámosaikról, hangsúlyozva becsületességüket, pontosságukat, megbízhatóságukat, szavatartásukat. Előfordult pl. olyan eset is, hogy a nyolcgyerekes napszámos szoptató felesége, aki férje után a markot szedte, ez idő alatt sem maradt el munkájától, a csecsemőt a nagyobb gyermekek vitték ki ölben vagy talicskában a mezőre, hogy anyjuk megetethesse. A különböző munkák díjazása bizonyos esetekben ún. szociális juttatással is kiegészült: az aratóknak kijárt a napi háromszori étkezés, amelyből az ebédet frissen a munkaadó női családtagjai vitték ki délre a mezőre, ahol másfél órás pihenő keretében elfogyasztották. Reggeli előtt egy kupica pálinkát kaptak, reggelire hideg ételt, ebédre kétfogásos meleg ebédet és bort. Uzsonnára általában hideg aludttejet, amit ugyancsak kivittek a mezőre. Takarodásnál szükség esetén az aratást végző napszámost szokták rakodónak megfogadni. A kapásoknak csak reggel öntöttek egy-egy kupica pálinkát, s egész napra 1-1,5 liter bort kaptak. Minden szőlősgazdának volt bőven termő - többnyire direkt termő - szőleje, ami az ún. munkásbort adta. Ebből kaptak a napszámosok is, akik az adott mennyiséget egész napra elosztották, az utolsó kétujjnyit napszállta előtt, a munka végeztével fogyasztották el. Ebédjükről maguknak kellett gondoskodniuk. A cséplésben közreműködők reggelit és ebédet kaptak bérükön felül, kivéve a pelyvázót, aki e munkát végzők rangsorában az utolsó volt. Egyébként a cséplésnél dolgozó munkásokat a gép tulajdonosa fogadta fel. A napszámosok feleségeit nemcsak nyári munkák idején, hanem máskor ugyancsak alkalmazták a gazdák. Legáltalánosabban a mosásnál, a káposztasavanyítás munkálataiban, meszeléskor vagy nagytakarításnál. Szüret idején nemcsak a napszámosoknak, hanem feleségeiknek is jutott munka (szedés). A szüretelő napszámosok a szüretnek szinte minden munkájában részt vettek, bérükön kívül étkezést is biztosítottak számukra. Tehát a bérmunkából, elsősorban a napszámosmunkából élők között is kialakult a nemek munkamegosztása, amely nemcsak kiegészítette egymást, hanem ugyancsak egymásra épült. Füreden sajátos módját is gyakorolták a napszámosmunka ellenszolgáltatásának. Egyes nagybirtokos gazdák napszámosaiknak munkájuk fejében 400-600 négyszögölnyi földet adtak. Ezek szétszórtan lévő, kis területek voltak, örültek, hogy megszabadultak tőlük, pl. Bertókék, Bedegi Pálék. Az új tulajdonosok ezeket a földeket megforgatták, először káposztát, répát vetettek beléjük, hogy a férgeket kiirtsák, majd szőlőt raktak ide, amit tőkénként gondoztak, hiszen sajátjuk volt. Napszámosmunkát nemcsak nincstelenek, hanem törpebirtokosok is vállaltak, akik ezzel - mások még némi földbérlettel is - gyarapították jövedelmüket. A napszámbér a férfimunkásoknak kapálásért 1 korona és 2 liter bor volt naponta, a nőknek valamivel kevesebb (nem emlékeztek már az összegre) az 1920-as évekig. A nőknek aratáskor 1 koronát és 0,5 liter bort adtak. A két világháború között a napszámbér feltehetően Füreden is megegyezett vagy közel azonos volt a Balaton-felvidék inas településein alkalmazottal. Eszerint szőlőmunkáért férfiaknak 2 P, nőknek 1 P vagy 80 fillér (2 P volt 1 pár szandál, 1 P pedig 1 kg marhahús). Nádaratásért 1-1,5