Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)
VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)
A disznóölés másnapján fogtak neki a zsírszalonna kisütésének, amit kizárólag nők végeztek. A feldarabolt zsiradékot tiszta üstbe tették, egy kevés hideg vizet öntöttek alája és sütni kezdték. Amikor a tejszerű leve feljött, egy nagy üstnyi zsiradékhoz fél liter tejet öntöttek és állandóan kevergetve tovább sütötték. A kisült, forró zsírt először tiszta fazékba szűrték, hogy az apró töpörtyű az aljára kerüljön, majd a zsírosbödönbe (véndő) öntötték. A töpörtyűt a szűrőben a zsírmerítő bögrével megnyomkodták, vagy krumplinyomóban átnyomták. Az első disznó töpörtyűjét szellős helyen tálban vagy lábosban tárolták. Ebből fogyasztottak, de előre nem sózták meg, mert akkor meglágyult. Ebből használtak pogácsába is. A következő disznóvágásokból származó töpörtyűt többnyire már üvegben vagy öntöttvas lábasban zsírban tették el. Először forró zsírt öntöttek az edénybe, majd töpörtyűt tettek rá. Amikor kissé hűlt, ismét zsír következett, azután töpörtyű mindaddig, amíg meg nem telt az edény. Tetejére mindig zsír került. így tartósítottak sült húst is tavaszra. A zsír kisütését követően szappanaljával elmosták a használt edényeket, deszkákat, székeket, majd helyükre tették a kamrába, fészerbe (kiszedhető lábú cserény). A sonkát négy hétig, az oldalast és a vékonyszalonnát egy hétig, az orját pár napig hagyták a sóban, a pincében. Ezután kerültek a füstre, de előtte letörölgették róluk a sót. A sonka általában két hétig, a hús és a szalonna egy hétig volt füstön. A füstölés elegendő voltáról a füstön lévő húsféleség színéből győződtek meg. Vigyázni kellett, nehogy túlfüstöljék őket. A füstölt hűsok, szalonnák nádtetős házakban a padlásra kerültek, másutt a kamrába. A füstölést a szabadkéményes konyhában vagy a sütőház füstölőjében végezték hideg füsttel (lassú tűzzel). Akinek nem volt füstölője, elvitte a füstölnivalót oda, ahol volt. Akadtak olyan időszakok, amikor a disznóöléshez szükségesekből hiányzott valami. Előfordult, hogy nem volt rizs, vagy túl drágán lehetett csak hozzájutni. Ilyenkor helyette hántolt búzát (burizs) és kukoricadarát használtak. Az I. világháború előtt még májas hurkát is készítettek, valamint édes hurkát, amelybe apróra vágott aszalt szilvát tettek. Ez teljesen eltűnt a táplálkozásból. A disznóölés záróeseménye a disznótor volt, ahol a munkában résztvevők és néhány rokon, szomszéd tartott közös áldomást az elvégzett munka után. Előfordult, hogy maskarába öltözött fiatalok, tarnak is megjelentek itt, akiket étellel és itallal kínáltak meg. 44 A disznótor itala a bor volt. Egyes családokban az volt a szokás, hogy délután 3-4 óra körül, amikor a férfiak végeztek a rájuk háruló munkával, kimentek a pincéhez „kiszellőztetni magukat". Ezalatt az asszonyok elkészítették a disznótoros vacsorát. Mire készen lettek, a férfiak is hazaértek, s kezdetét vette a tor. Ezt a szokást Jankó János a múlt század végén mint általánosan meglévőt jegyezte le 45 Az idős családtagok, az öregek már csak az egyszerűbb és könnyebb munkákat végezték, vagy segítségére voltak a fiatalabbaknak. így pl. megfőzött az idős asszony, vagy unokájának munkáját irányította, tanítva őt a minél célszerűbb és hatékonyabb munkavégzésre. Akadt, aki idős korában is kertészkedett, mások pedig a varrásban, vasalásban segítettek, esetleg a napi munkákból az erejüknek megfelelőt átvállalták. Az idős férfiak kukoricát morzsoltak, tettek-vettek a ház körül vagy a présházban, esetleg a szőlőbeli munkákban segítettek. A gyermekek tulajdonképpen minden munkafolyamatban részt vettek. Először csak apróbb feladatokat bíztak rájuk, életkoruk előrehaladtával egyre több munkába bevonták őket, majd egyes munkák bizonyos részeit kellett önállóan elvégezniök, mígnem magát az egész munkafolyamatot rájuk bízták.
