Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

Szüretre, ha volt olyan malac, amit „60-70 kg-ra meg lehetett üdíteni", azaz felhizlalni, levágták. Malacpecsenyével természetesen csak a nagygazdák tudták megkínálni szüretelőiket. A bableves és bukta vagy a pörkölt viszont általános volt. Gyakran vágtak birkát erre az alkalomra. A gazdák ugyan nem tartottak birkát, de Barcza juhásztól vásároltak. A birka húsából pörköltet főztek vagy fokhagymával megtűzdelve megsütötték, esetleg levest főztek belőle, s a húst mártással adták. Szüreti étel volt a gulyásleves, a köményes sós kifli, a diós-mákos kifli, a babgulyás, diós, mákos kalács vagy a töpörtyűs pogácsa. Voltak családok, ahol az erdőn dolgozó férfiaknak hideg birkasültet vagy libahúst csomagoltak az asszonyok. Gyakori volt a juhásztól vásárolt birkasajt fogyasztása, szegényebb családok pedig naponta pujnát vettek a juhásznétól, ez volt uzsonnájuk, vacsorájuk. Az olasz eredetű pujna ismert volt Szentgálon, de kedvelték a Dunántúlon másutt is.

36 Fő étkezésnek az ebéd, a déli számított. A reggeli általában nem volt hangsúlyos. A nők teát vagy tejeskávét fogyasztottak, a férfiak szalonnát, töpörtyűt. Disznóvágás után nagygazda házaknál a gazdasági cselédek reggelire kocsonyát kaptak. A kávé fogyasztása már a múlt század végén is általános volt.

37 Vacsorára többnyire maradékot ettek. Télen még kolbászt, sonkát, töpörtyűt sült krumplival, nyáron pedig tejfölös túrót. Disznóölés előtt gyakran a szerényebb gazdasággal rendelkezőknél vacsorára csak dió, alma, szőlő jutott kenyérrel. A köznapokon, dologidőben nem mindig nyílt lehetőség közösen vacsorázni. Ünnepnapokon azonban a közös vacsora egy-egy családban általánosnak mondható. A táplálékkészítés egyik legfontosabb területe a kenyérsütés volt. Minden háznál lisztesládában tartották a gabonaőrleményeket, többnyire három fiókban: finomlisztet, kenyérlisztet, darát. Általában hetente egy alkalommal sütöttek 4-5 kenyeret, a család nagyságának és a végzendő munkáknak függvényében. Ez a munka erőt és kitartást igényelt, ezért amint lehetett, fokozatosan a család fiatal nőtagjai vették át, így a felnövekvő lányok felnőtté válásának mércéjévé vált a kenyérsütés tudománya. A kenyér minősége a kovásztól, továbbá a liszttől, majd a tészta alapos megdagasztásától függött. A gazdaasszonyoknak készült útmutatóban Nagyvá

thy János is hangsúlyozta, hogy „A kenyér jó izét, tartósságát, és szép formáját a jó kovász tsinálja", amely komlóval forrázott vízzel és liszttel készül, amit szárítva tárolnak és Somogyban sütnivalónak neveznek. Magát a kenyérsütést kisebb eltérésekkel, de azonos módon írja le, mint ahogy ezt a Balaton-felvidéken, jelesen Füreden is végezték.

38 Kovászt egy esztendőre valót készítettek. A kenyértésztából egy cipót, azaz pompost formáltak. Nagy szemű búzakorpát vöröshagymás vízzel forráztak le, amibe félig érett szőlőt és komlót tettek. Amikor a korpa langyosra hűlt, belecsipkedték a száraz kenyértésztadarabokat, majd egy teknőben összekeverték. Ezután abroszra terítették, s a nagyobb, nyers kenyérdarabokat morzsolták, hogy minél apróbbak legyenek. Amikor mindez megszáradt, egy szalmából font, nagyméretű, lezárható tetejű edénybe, ún. bucsérba tették, majd a padlásra vitték. Ez volt az egész esztendőre szóló „sütnivaló", amelyből kenyérsütéshez vették el mindig a kívánt mennyiséget. Egy kenyérhez fél maréknyi kovász kellett. Kenyérsütéshez készülődve, előző este beleszitálták a lisztet a teknőbe. 4-5 kenyérhez 4-6 szakajtónyit. A teknőt a kamrában tartott teknőlábra helyezték, a megszitált lisztbe mélyedést készítettek és ide szűrték bele a megáztatott kovászt. Összekeverték, föléje helyezték a létra alakú kovászfát, majd fehér abrosszal letakarták. Ez reggelre