Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)
VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)
kalma/.tak mások is akkor, ha havas volt a jég, vagy zsombékosban, ritka nádasban dolgoztak. Ha pedig nem fagyott be a Balaton - erre nem emlékeznek ugyan a múltból, hogy sűrűn előfordult volna -, akkor lábon hagyták a nádat. A nádvágást a gazda és legényfiai, ha fiúk nem voltak, akkor lányai segítségével végezte el. Előfordult, hogy a rokonok vagy a szomszédok segítettek egymásnak, kalákában végezve el a munkát. A tehetős birtokosok napszámosok munkáját vették igénybe: vagy együtt dolgoztak velük, vagy a teljes munkát rájuk bízták. Munkájuk ellenértékét fizetéssel egyenlítették ki. A nádasok szélét, külső részét sás foglalta el. Ezt is levágták, de feldolgozására nem specializálódott a településen senki. Általában mégsem adták el más falvakban, hanem hazahordták és az állatok alá alomként hasznosították. A távolabbi múltban Balatonfüred lakossága is rendelkezett halászati joggal, illetve adó fejében halászhatott, valamint bérlőként juthatott halhoz. Jankó János a múlt század végén olyan adatokat jegyzett le, amelyek a halászat akkori meglétére utalnak, bár igazán számottevő már akkor sem lehetett. Egyik legfontosabb adat a halásxóvizek megnevezése. A nyári, azaz a hígvízi halászat helyeit kerítésnek, míg a téli halászatét, a jég alatti halászóhelyeket vonyónak nevezték. Fürednek tizenkét vonyója volt: Diós, Czinege-orr (Fitospartalja), Dómján tisztása, Fehérvíz, Nagyfenyei düllő eleje, Vörösföldek alja, Fürdő eleje (Fenékalja), Deszkametsző, Kalótyai nádas, Baricska alja, Kőmejed alja (Kőmejedi domb alja), Fürdőház eleje (Savanyúvíz). 28 A jég alatti halászat és az öreghálóval való halászat mellett a vejszés halászatot is alkalmazták. A vejszét a tihanyiakéhoz hasonlóan állították össze, neve kaliczka vagy kalícza volt. 29 A halászok közlekedési eszközként munkavégzés közben nyílt vízen az egyetlen fatörzsből kivájt, nehézkes bödönhajót vagy bödönhajót használták, amelyet 1881 -re a könnyű, Komáromból átvett deszkahajó vagy lentahajó váltott fel. 30 Az emlékezettel megragadható időben, századunkban halászattal fürediek már nem foglalkoztak. Ez a tevékenység az orvhalászokhoz kapcsolódott, akik közül többeket név szerint is említettek. Az ő szerszámuk viszont a tiltott szigony volt, amivel a nemesebb halakat ejtették el. így március táján az ívó csukákat, amelyek a sáscsomók, zsombékok tövében kábán, alig mozogtak, megszigonyozták. Az apró halat, a keszeget íváskor kosárral merítették ki a vízből. Úgy emlékeznek ezekre az időkre, amikor olyan gazdag volt a Balaton halállománya, hogy forrt a víz az íváskor egy csoportba verődött halaktól. Az orvhalászok a halat részben saját szükségletre használták fel, részben pedig elajándékozták, illetve eladták, ugyanis mindig akadt vásárló a „nemes halakra" (csuka, ponty). Az 1930-as, 40-es években Füred csak halárusító helyként szerepelt, a halászat a helybeliek főfoglalkozásaként már nem létezett. A férfiak munkájának a szőlőművelésen és a szántóföldi növénytermesztésen kívül harmadik legfontosabb területe az állattartás volt. Az állatok gondozása napi elfoglaltságot jelentett, amely alól az ünnepek sem képeztek kivételt. Az állatok igázását, tisztán tartását, a nagyállatok (szarvasmarha, ló, ökör) etetését a gazdák maguk végezték, itatásukat azonban a fiúgyermekekre, ha nem volt, akkor leánygyermekekre is rábízták. Az állatokkal való munkákba és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységbe a felnövekvő gyermekeket folyamatosan befogták. A szomszédos községekhez hasonlóan, Füreden is jelentéktelen volt az ökörtartás. Nagy jelentőségűnek a szarvasmarha-, ló-, sertés- és baromfitartás mondható. A lovat igavonóként és fuvarozásra használták, a szarvasmarhát igavonóként, a húsáért, s főként a tejhaszonért. A sertést húsáért, zsírjáért, a baromfiféléket, a szárnyasokat húsáért, a
