Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

boglyába rakták a szénát. Ezt követte a hazaszállítás. A vendégoldallal megnövelt szekérre rakták a szénát, amit még az ügyes gazdák, mint pl. Szabó Imre, ún. tűrésekkel is megszélesítettek. Amikor jól telve volt a szekér szénával, közepére nyomórudat tettek, amelvnek elejét a lőcs alatt futó lánc, végét pedig a rudazókötél fogta le. Utóbbival húzták meg, szorították, s a nyújtó végéhez kötötték. „Lerudalták" így a szekeret. A széna felrakásához itt is háromágú fa villát használtak. Hazaérve, az udvarban 3-4 fő helyezte tárolási helyére a szénát. Egyik lerakta a szekérről, a másik felvette és felnyújtotta a létrán állónak, ő a padlás vagy a szénapadlás szájánál állónak adta tovább, aki pedig a padláson lévőnek. Utóbbi tömte a rag alá vagy helyezte el hozzáférhető helyre. A széna behordása és elrakása rendkívül poros munka volt, végeztével célszerűnek bizonyult lemosakodni. Mind a takarmánynövényekkel, mind a szálastakarmánnyal való munkák ugyancsak a férfimunkák körébe tartoztak, azonban nem nélkülözhették a női munkát sem, amely kiegészítette a férfiakét: a forgatásnál, gyűjtésnél, a széna felrakásánál. Természetesen itt is érvényes volt, hogy azokban a családokban, ahol nem volt legényfiű, minden férfimunka a lányokra hárult, kivéve a kaszálást. így pl. a Szabó családban a négy lány napszámosok igénybevételével, de minden munkát elvégzett. A komoly férfierőt igénylő munkáknál foglalkoztattak csak napszámosokat, minden más maradt a család négy leánygyermekére. A gyümölcsfák fajtáinak kiválasztása, az oltás, a szemzés, a fák gondozása férfimunka volt, azonban a gyümölcsszüret és a gyümölcs feldolgozása vagy értékesítése már a nők tevékenységei közé tartozott. Egy-egy gyümölcsféléből változatos fajtákat termesztettek: sárgabarackból a sárga húsú sáfránybarackot, az ősziből a duránci vagy parasztbarackot, meggyből a spanyolmeggyet, a pándi meggyet (mivel nem önbeporzó volt, e/ért cigánymeggyet ültettek melléje), cigánymeggyet és a hajagmeggyet (csüngő ágú, hólyag alakú volt, piros maradt túléretten is), cseresznyéből pedig a fürjmonyas cseresznyét (hosszúkás, édes, szív alakú, pettyes külsejű), a világos cseresznyét, a fekete cseresznyét és a fosóka cseresznyét (apró volt, könnyen kiugrott a magja). Ezeken kívül kedvelt volt a házi berkenye, a mandula és a dió. Almából a pogácsaalma, csontalma (vajszínű, fényes héjú), a kálvin alma (sárga színű, kicsit pettyes), az édes alma (piros, kevésbé elálló), a csörgőalma (piros-bordó, piros húsú, csörgött benne a mag, ősszel volt a legjobb), a bőralma, a Jonathan, a kanadai ranet és a citromalma (sárga, csíkos téli fajta), valamint a húsvéti rozmaring. Körtéből a rozskörte (apró, édes, sarjúkaszáláskor megpuhult), a torzsátlan vagy kálmánkörte (nyári, nem levesedő, jól lehetett aszalni), a CNis/arkörte vagy királykörte (egyik fele piros, a másik sárga volt) és a szegfűkörte (kicsi, illatos). Szilvából két fajta volt: a kék szilva (besztercei) és a sárga szilva. Ezeket a gyümölcsfajtákat nem kellett permetezni, mégis ép gyümölcsöt teremtek. A földek termőerejének megtartása és biztosítása érdekében történt a trágyázás, amely kizárólagosan a férfiak munkái közé tartozott. A kisbirtokosoknál, de még a közepes birtokkal rendelkező gazdaságokban sem volt akkora az állatállomány, hogy 4-6 esztendőnél rövidebb időközönként kerítsenek sort a trágyázásra. Ezért kímélték különösen a szőlőt és nem metszettek, csak két szemre. Trágyáztak a szőlő alá, a szántóra és a rakományföldre. A trágyát a trágyadombon gyűjtötték. Ide hordták a trágyalét is. Az istállón kívül volt általában a 0,5 m-es kibetonozott húgygödör, amelybe belevezették az istállóban kialakított lefolyót. Ez vezette ki a trágyalét, amelyet a gödör megteltével a trágyadombra hordtak ki, érlelve vele az istállótrágyát. Az állatok helyét általában úgy alakították ki, hogy ne maradjon alat-