Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)

VII. Alsóörs az osztrák-magyar monarchia idején (Lichtneckert András)

csak verselek majd a vízről és a hajókról, holott legkedvesebb passióm volt teljes életemben a szél és a vitorla". 1887-ben hidat veret a vitorláskikötő számára, rendszeresen megkapja Mihálkovics Vészmadár nevű hajóját.

126 A birtok maradékát barátjának adta el. Mintha a birtok elvesztése is szerepet játszott volna abban, hogy ezután ritkábban járt a Balatonnál. Ugyanebben az évben meghalt hitvese, Ecsy Antónia, s ekkor írja barátjának: „Fogalmatok sincs róla: mivé lett nekem az a szép Balaton-mellék! Egész ifjúságom abba van eltemetve - és temetőbe nem szeretek járni - elég, ha koporsókat hurcolok szívemben - a Balaton engem többé nem fog látni - helyette tán az északi tenger jövőre."

127 1903-ban Alsóörsön járt, nagy változásokat tapasztalt a fürdőtelepen. Mihálkovics szerint „pár órára megnézte, már nagyon civilizáltnak találta e szerény, tizenhat nyaralós fürdőtelepet". O maga másként ír erről barátjának 1903. július 12-én kelt levelében: „Szép a tanyátok és gyarapodik a fürdőtelep, - de persze, az én egykori idyllemnek vége. Nekem a ti alkotástok pusztításnak tűnik fel, isten ne vegye rossz néven tőlem."

128 Endrődinek a Balaton és vidéke adja azt az élményanyagot, ami költészetét és prózai írásait élteti. Balatoni ég alatt című kötetében próbálja megfogalmazni, mit jelent számára a Balaton: „Mit szeretek, mit csodálok én annyit a Balatonmellékén, hogy minden vágyam, hajlamom, szeretetem bárhonnan, csak ide, mindig visszavon?7 Valóságos vándormadara vagyok e vidéknek. Mintha egy bűvkörben forognék, röpködnék: lelkem tévelygéseit korlátozza a varázs, mely e táj arcáról homlokomra hull, szárnyaim lengése szüntelen visszacsillan a vízfelületről s mindig közelebb állok a lebomláshoz, mint a felemelkedéshez. Nem tudom: mit érzek, csak sejtem, hogy valami rejtélyeset, titokszerűt, melyben legtöbb része van az áhítatnak, a rajongásnak és az imádásnak. Hallom e vidék szíve dobogását; előttem itt semmi sincs élettelen; mindenen rajta reszket az áldó életnek legalább annyi sugara, menyi untig elég arra, hogy a hervadást és némaságot eltakarja. Minden zug ismerősöm, jó barátom, szeretőm, kedvesem. Az alattam rengő vizet, a fölém boruló eget verőfényes nappalaival, csodaszép éjszakáival anyámnak hívom. Oly kedvesek, oly egyetlenek ezek nekem. A mosoly, mely arcomon megjelen, kétségkívül egy sugárhoz tartozik, mely a magasságból lopva ajkaimra száll; a könny, mely szememben megcsillan, bizonnyal egy fölöttem átvonuló felleg borúja lesz s ha valaha írtam valamit, ami némi dicséretre érdemes; oh abban egy kis fáradsággal kell, hogy találjon az olvasó néhány mosolyt e vidék derűjéből, néhány akkordot e víz hullámzengéséből s néhány csöndesen aláfutó könnyet ama kimagyarázhatatlan bánatokból, melyek itt magányos éjszakák óráiban árnykarjaikkal fájón, édesen magukhoz szorítják az érzéseivel küszködő szívet. Igen! Van szívem ahhoz, hogy e vidék szépségeiben többet lássak, mint egy tíz mérföldre terjedő vízpocsolyát, néhány homokbuckát, egyhangá szőlőkerte-