Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)

IV. A szatmári békétől a polgári átalakulás kezdetéig

ter előljáró társunknak megmutatta, de ő mégis mintegy tolvaj ságnak tekinté, és elégtételt kíván. Azon bejelentett panasszára tiszteletes urunknak Vörös Josefnét szemre bír­tuk, és ő maga bizonyságaival megjelent, és úgy világosodott ki, hogy a pujkák Vörös Josefnéé voltak, és nem úgy tolvaj, hanem mint tulajdonát fogdozta ki tiszteletes úr pujkái közül. [9.] Morotza Sámuel Detsi Istvány leánya eránt azt a panasszát jelentette, hogy az fia szemét egy kővel megdobta, melyet meg is mutatott mind az tör­vénybírónak, mind pedig az elöljáróknak. Detsi Istványt azon panasszára Morotza Sámuelnek meghívatván, az költség megtérittése érdemében ítéltünk 30 krajcárt, teste suhodalmáért pedig 1 váltó­forintot, büntetést pedig semmit se, mivelhogy nem törvény alá valók. 1841-ki Mindenszentek napjától fogva való panaszok, s erre való végzések az majd reánk következő 1842-ki Mindenszentek napjáig így következik, úgymint 1. Zsoldos János ellen az a panasz tétetett, hogy az Somlyó nevű erdőben egy nyers szál fát levágott. Ezen panaszra az a végzés lett, miután bébizonyodott, hogy csakugyan ő vágta le, melyért őtet az elöljáróság 1 váltóforintra büntette, melyet meg is fi­zetett az vádlott. 2. Tóthi Josef szolgája, Sándor János ellen az a panasz tétetett, hogy az helység kútján lévő vedret az kőhöz vágta, bizonyságok által bébizonyodott, hogy csakugyan ő általa lett hibájja. Ezen panaszra bíró uram meghívatta a nevezett szolgát, de meg nem jelent az bíró hívására, és azon meg nem jelenésért kapott öt pálcát. 3. Nemes Morotza Péter fia ugyan Péter ellen az a panasz tétetett, hogy Gál Péter pincéjénél rút káromlást követett el, melyért őtet bíró eleiben idéztük, és bébizonyodott a káromlása. Ezen panaszt megvisgálván, bűnösnek találtatott, és őtet édesatyja kértéért, s a bűnösnek is kívánságáért, atyja lefogván a deresen 12 pálcaütéssel megbün­tettetett. 4. Tóth Jósef szolgája, Ujjvári Istók gyerkőce istenkáromlásban tapasztal­tatván, az elöljáróság mint még neveletlent ezen bűnéért nem többre csak 6 pálcaütésekre büntette, melyet mingyárt ki is kapott. 5. Még az 1841-dik esztendőbenn Kállai Imre panaszt tett az iránt, hogy halászmesterséghöz tartozó kötelét, mint 20 öl hosszúságnit, még jó erőbenn lévőt, elmetszettek és el is vittek, ezen kártétel pedig nyilván kivilágosodott és

Next

/
Thumbnails
Contents