Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)
Ötödik rész - A polgárosodás útján
De nemcsak a volt jobbágyok méltatlankodtak a tagosítások során tapasztalt lelkiismeretlenség és rendetlenség miatt, hanem a volt földesuraságok is. Különösen sok panasszal élt báró Schmertzing Antal cs.k. kamarás özvegye, Jeszenszky Anna közbirtokos is, elsősorban fia - báró Schmertzing Tádé - révén. Az első komolyabb panaszt 1859. szeptember 13-án tették: „...Báró Schmertzingné kis (föld) tagja a prépostság és a veszprémi káptalan birtokai közé esett, minden oda vezető út és csapás nélkül, csupán délkeleti részén, az itatókút mentében lett volna csapásra szolgáló hely; ugyanakkor fajszi erdejétől teljesen elzárták. A lakóházát, mely előbb a falu főutcáján volt, s ablakja az utcára szolgált, az most már mélyen az udvarába esik. „...A kis házi kertemmel rézsút eső zsellér pedig, melly előbb pásztorház vala, most a hídon aluli vizesárkot mindinkább nyakára nyomja, és így a zápor vízzel elárasztja." November 12-én újra panaszkodott a bárónő, hogy (a kijelölt új földbirtok) „...tagok összevissza változtatása a munkálkodó mérnöknek a felek teljes beleegyezése nélkül hatalmában" nem állhat! Ez önkényeskedés a mérnök részéről! Az 1860. esztendőben még mindig folyt a földek tagosítása, változatlanul az érdekeltek - volt jobbágyok és volt földesurak legteljesebb — elégedetlenségével. A volt jobbágyok jogi képviselője - a veszprémi Balázs Dávid ügyvéd - újabb és újabb panaszlevelekkel árasztotta el a cs.k. Úrbéri Törvényszéket. Ugyanis a volt felsöörsi jobbágyok - 1860. február 17-én újabb panaszokkal álltak elö. Közölték, hogy a kezdeti egyezségben a jobbágyok marháinak itatására az Újkutat és a Peszei-patakot jelölték ki. Azonban közben kiderült, hogy az Űjkút a nemesi közbirtokossággal is közös. Egyébként is a volt jobbágyság kb. 150 marháját azon egy gémeskút vizével itatni nem volt elegendő, ugyanis a Peszei-patak nyáridőn - így pl. az elmúlt nyáron is! - telejsen kiszáradt. „...így marháink a vízhiány miatt elveszésnek vannak kitéve!" Megkísérelték a kút ásását is, azonban siker nélkül. Korábban a Kopasz-hegy alatti források szolgáltak a tehén és sertéscsordák itatásával, de ezek most a nemesi közbirtokosság és a prépostság újonnan kapott földjeire kerültek. A katolikus temető bővítésekor a földmérő mérnök - minden bejelentés nélkül - a református temető nyugati részéből egy holdnyi területet elvett. A két felekezeti iskolához két - 300-300 négyszögöles - oltványos kertet terveztek kialakítani. A mérnök azonban ezt a két helyet olyan silány helyen jelölte ki, ahol vízállások és agyaggödrök vannak. Ennek a területnek használhatóvá tétele többe kerülne, mint amennyit az egész ér! A tervezett református templom helyéül a földesurak és a közbirtokosság a jelenlegi pásztorház telkét jelölte ki. A volt jobbágyság legelői három külön-külön, egymástól távol eső területen vannak. A lakosság kérte, hogy legalább kettő legyen egymás mellett, hogy a csorda az egyikből a másikba átmenni tudjon. „...Mivel összekötő csapást nem jelöltek ki - írta a panaszlevélben a volt jobbágyságot képviselő ügyvéd -, most ha a Czinegéből a Pityorkára akar hajtani pásztorunk, vissza kell hajtani a nyájat a falu végéig, s ilyenkor a marhák mind haza futnak!" Panaszként említették meg azt is, hogy nem adták meg a volt jobbágyoknak a kért agyag- és földvételre alkalmas helyet sem, pedig arra legalább egy két holdas terület szükséges.
