Bél Mátyás: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. (Veszprém, 1989)

BEVEZETŐ Bél Mátyás a magyar történetírás, földrajz, statisztika, nyelvészet, pedagógia korszakalkotó nagy mestere volt. Született Ocsován (Nagyócsán) Zólyom megyében, 1684. március 24-én. Hasonló nevű apja mészáros és vendéglős volt (egyes források szerint ragadványneve: Funtik). Anyja, Cseszneki Erzsébet dunántúli magyar nemesi családból származott. Tanulmányait szülőföldjén, Losoncon kezdte Bulyovszky Ferenc magániskolájában. Itt végezte a donatista osztályt. Fél évre Káinóra, majd Alsósztregovára Madách János iskolájába került, hol a grammatikai osztályt végezte el. 11 éves korában szülei Besztercebányára, a megyeszékhelyre küldték, ahol már latin és német nyelvet is tanult. Itt karolja fel Pilarik és Burius, két neves mestere. Ök irányítják 1695-ben Pozsonyba, ahol 4 évig tanul és itt sajátítja el tökéletesen a latin mellett a német nyelvet. Innen hazatérve úgy tűnik, elfelejtette anyanyelvét, s amint maga is írja, „magyar szóra" 1700-ban Veszprémbe megy, s egy év után egy nemes ifjú nevelőjeként őt Pápára, a református kollégiumba kíséri. 1702-ben apja betegségének hírére hazautazik, s apja rövidesen meg is hal. A következő év már Besztercebányán találja, s itt régi mestereinél tökéletesíti magát a természettudományokban, a keleti nyelvekben és a történelemben. 1704-től 3 évet tölt a hallei egyetemen, ahol tanárai Breithaupt és Francke, Michaelis, Buddeus és Thomasius. Francke fiának nevelője lett és intézetében tanított. Hallei tanulmányai alatt éri őt az életét befolyásoló szellemi hatás: a pietizmus, amely a teológiában az ortodox dogmatikus felfogás helyett a gyakorlati hitet, a tevékeny, Istennek tetsző életet helyezte előtérbe; s az államismereti szemlélet, amely a történeti kútfők kritikáján, a széles körű adatgyűjtésen, s az ebből adódó következtetések levonásán alapult. 1708-ban Bergen város gimnáziumának igazgatója lett, majd a hívó szóra hazautazott Besztercebányára, s itt lelkész, majd gimnáziumi igazgató lett. 1714-ben Pozsonyba költözött, ahol az evangélikus líceum rektora, majd 1719-től lelkész. 1716-ban nőül vette Hermann Zsuzsannát, kitől nyolc gyermeke született. Megfeszített munkája közben 1745-ben szélütés érte, melyből nem gyógyult fel haláláig, 1749-ig, mikor a második, immár halálos szélütés vitte el. A londoni, berlini, olmützi, jénai és a szentpétervári tudós társaság választott tagjának pozsonyi sírhelye azóta beépült, vörös márvány sírköve a Pozsonyi Városi Múzeumban található (Szalatnai Rezső 1964-es közlése).