Bél Mátyás: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. (Veszprém, 1989)

ELŐSZÓ Takáts Endre — jelen munka fordítója — a Csanád megyei Apátfalván született 1907. július 27-én. Négy évtizedes levéltárvezetői munkássága során a jó levéltáros hivatástu­datával segített sok-sok kutatót forrásanyaggal, megismertette és megszerettette velük a levéltári kutatás tudományos módszereit. A levéltári hivatás lényegének elsődlegesen az iratanyagnak a tudományos kutatómunka számára való hozzáférhetővé tételét tekintette. Ezért — kollégáitól eltérően — aránylag keveset publikált. Munkái azonban időtállóak. Doktori értekezését a lefejezett Nádasdy Ferenc fiának, Nádasdy László csanádi püspöknek (1662—1729) életéről írta. A községi monográfiaírás mintájául szolgál Várnai Tamással közösen készített tanulmánya Balatonbozsokról. A Honvédorvos című folyóiratban négy mun­kájajelent meg társszerzőként testvérével, dr. Takáts Lászlóval, a honvédkór­ház nyugalmazott parancsnokával, kandidátussal. Tagja volt a Soproni Szemle szerkesztőbizottságának. Cikkei jelentek meg a Soproni Szemlében, a Levéltári Közleményekben, a Veszprémi Naplóban. Kiadásra vár a Veszprém megye 1696., 1715. és 1720. évi összeírása c. kézirat. Tudományos felkészüléséhez jó indítást kapott a szülői házból. Édesapja középiskolai tanár volt. A makói Csanád vezér reálgimnáziumban tett jeles érettségi után egyházi szolgálatba lépett. 1925—1930 között a bécsi Rudolf Tudományegyetemen folytatott teológiai tanulmányokat, majd hazatérve hitta­nár lett Szegeden a Baross Gábor gyakorlógimnáziumban. Közben 1939— 1941 között szerezte meg a történelem—földrajz szakon a középiskolai tanári oklevelet, valamint a bölcsésztudományi doktorátust. így 1941-től szaktárgyait is oktatta a gimnáziumban. Pályázat útján 1943 decemberében elnyerte Baja város fóíevéltárnoki állását. Levéltári gyakorlatot az Országos Levéltárban és Nagyváradon végzett. Magas szintű intelligenciája, állami, közgazdasági ismeretei és mindezekkel párosuló megnyerő egyénisége szinte predesztinálta a közéleti pályára is. Baja felszabadulásakor, 1944. október 19-én a város polgármesterének választották meg, a szovjet csapatok parancsnoka pedig megbízta a bajai háromszög kerületi kormányzói teendőivel is. Baján az élet megindulása Takáts Endre nevéhez fűződik. Tisztségéről 1945 nyarán lemondott és 1950-ig a város kulturális életében tevékenykedett. Közreműködésével létesült a múzeum és a Rudnay­művésztelep, a Zichy családtól megvásárolt könyvanyagból és a feloszlatott szerzetesi könyvtárakból könyvtárat szervezett. A Levéltárak Országos Központja 1950. december 4-én áthelyezte Sopron­ba, ahol 1957. október 17-ig volt a levéltár igazgatója. Sopronban ismét a történelmi események sodrába került. 1956. október 27-én megválasztották a város Ideiglenes Nemzeti Tanács vezetőjének. 1956 novemberétől a helyi

Next

/
Thumbnails
Contents