Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

engedélyt kapnak, valamint még 10 frt-ot fapótlékra. A párbért papnak és kántornak a gyár fizeti."

109 A számokat nézve megállapítható, hogy az ajkai üvegfúvómester havi átlagfizetése egy frt-tal magasabb volt 1885-ben, mint a gáztüzelésű Újantalvölgyiben 1893-ban. Ingyenlakást, illetve sertés- és baromfitartást Neumann Bernát korában is kaptak a szájhagyomány szerint a családos szakmunkások Ajkán is, a többletet az új-antalvölgyiek számára a fapótlék, illetve a tehéntartáshoz juttatott legelő biztosította, ami a család élelmezésében nagy előnyt jelentett Ajkával szemben. Egyébként az üveggyárak közül 16 gáztüzelésű és 12 közvetlen-tüzelésűben volt a korabeli statisztikák szerint természetbeni fizetés. Mivel a felmérés 1893ban történt Ajkán, nem érdektelen összehasonlítást tenni a bérek között: ,,Ajka kisközségben Veszprémmegyében Kossuch János családi betéti czég üveggyárában a fúvó- és köszörülő-mester napi keresete 4—5 frt, melyből a segéd 1 frtot, az inas pedig 40—60 krt kap."

110 Ha tehát a Kossuch cég tulajdonába került ajkai gyárban is minden másnapi munkát vennénk alapul, vagyis havi 15 munkanapot, a havi mühelykereset csak 75 frt-ot tenne ki, amiből a mesternek 51 frt jutna, míg a segédek ugyanannyit keresnének, mint Neumann korában a mühelykeresetet napi 5 frt-tal számolva. Biztos ugyanis az, hogy Ajkán is a patriarkális elosztás elve szerint osztották el a műhely keresetét, amelyből a segéd 1 frt-ot, az inas 40—60 krt kapott. Az 1891—92-ben gáztüzelésre átépített ajkai üveggyárban azonban a hutában a fúvók heti öt napot, a köszörűsök pedig heti hat napot dolgoztak, így a Neumann Bernát által 1885-ben fizetett bérekkel nem hasonlíthatók össze. A kimutatásokban a tanoncok helyzete a legbizonytalanabb, mivel azok nem álltak sem a gyárral, sem a mesterrel szerződéses viszonyban. Különösen érvényes ez a hutákra, mivel az üvegfúvó szakma nem volt képesítéshez kötve. A tanonc vagy az inas fogalma itt csak az ipartörvény 115. §-a által előírt korhatárhoz való alkalmazkodásban nyilvánult meg, amennyiben ez a paragrafus eredetileg a tanoncokra vonatkozott elsősorban. Mivel a fiatalkorúakat szabad volt a napszámosok közé is sorolni, ez alkalmat adott a statisztika megtévesztésére. Labilissá tette a hutában dolgozó inasok helyzetét az is, hogy esetenként a bábtartókkal (formatartókkal) azonosították őket, ami a bérezés megítélésénél szül ellentmondásokat. A gyermekek fizetése ugyanis a legtöbb gyárban 10— 12 krajcár volt naponta, a tanoncoké 20—50 krajcárig terjedt. Havi bérre számítva ez 3—8 frt-ot tett ki. A kimutatásokban viszont csak a mester, a segéd és a tanonc szerepel, a bábtartó nem. Ennélfogva a tanonc, illetve az inas a gyermekekkel is azonosítható a valóságban, a fizetésekben mutatkozó eltérések ellenére. Sajátos példaként erre a gyertyánvölgyi