Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak

3. A parasztmozgalmak hangadói Veszprém megye közbiztonságának az a válságos szakasza, amely az 1810-es években veszi kezdetét s kisebb-nagyobb megszakításokkal a harmincas évek második harmadáig tart, a negyvenes években a közvéleményben már csak legendaként van jelen: közvetlen valóságos mozzanatait csak azok őrzik emlékezetükben, akik valamiképpen, akár üldözöttként, akár áldozatként — mint például Hunkár Antal, akkor még táblabíró — részesei voltak az eseményeknek.

747 A Milfajt—Sobri rablócsapat felszámolása után, 1837-től kezdve a közbiztonságot semmi rendkívüli támadás nem fenyegeti. Az 1847 szeptember—október hónap folyamán a „társaságba alakult", fölfegyverkezett gonosztevők „cégéres merényeit" Vas, Zala és Veszprém megyék együttes fellépéssel könnyűszerrel felszámolják.

748 A megye közbiztonsága sem 1848 tavaszán, sem a következő időszakban nem rendül meg. Tavasszal a közigazgatás megfontolt óvatossága, később a karhatalom „célszerű" alkalmazása megteszi a kívánt hatást: a helyenként kibontakozó mozgalmakat lefékezi, lokalizálja, mielőtt szélesebb mederbe terelődhetnének. Az óvatos, körültekintő eljárást a titkolt félelem mellett a karhatalom hiánya is indokolja: a megye rendelkezésére a báró Kress könnyűlovas ezred két századán kívül — a tiszteket is beleszámítva — a 88 főnyi közbiztonsági megyei alakulat áll csak.

749 Felhasználását rendkívül megnehezíti, hogy részenként, a megyében szétszórtan teljesítenek tagjai szolgálatot. A Veszprémben állomásozó 10 lovaskatona gyorsan mozgatható ugyan, de a 8—8 fös veszprémi, pápai és devecseri; a 6 főből álló cseszneki és a 4 fős mezőföldi őrcsapat összevonása mindenkor tekintélyes időt vesz igénybe.

750 A megyei hivatalok a paraszt mozgalmakat természetesen nem hazafias, forradalmi lépésként üdvözlik, hanem keletkezésük pillanatában törvénytelen tettnek minősítik őket és aszerint is járnak el velük szemben. A leggyakoribb eljárás a figyelmeztetés, felvilágosítás, feddés volt. Sok esetben elegendőnek mutatkozott, hogy a szolgabíró vagy helyettese, esetenként egy tekintélyesebb megyei küldöttség — élén valamelyik alispánnal — megjelent az illető helységben és a „kicsapongókat" rendre utasította. Ha a hivatalos szó elégtelennek mutatkozik, a törvény értelmében a kihágásból származott kárt okozókat rendőri úton marasztalják el. Erre leggyakrabban a majorsági rétek, legelők, erdők legeltetése szolgáltat okot. Az eljárás során a szolgabíró nemcsak az okozott kárt becsülteti fel és hajtja be a pénzbírságot — akár karhatalom segítségével — két-