Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Hospeskiváltság

társadalmi réteg tehát, amelytől helyzeténél fogva leginkább várhatnánk, hogy pénzzel váltsa meg tizedét, természetben adózott. Mindössze néhány esetben tértek el ettől. Így a szatmárnémetiek és a soproniak, akik kepénként 12 dénárral váltották meg gabonatizedüket. Az utóbbiaknak még arra is lehetőségük volt, hogy a mustban szedett tizedet a szüretkori mustárakon megválthassák.

127 A tizedfajták közül a kiváltságlevelek csak a gabona- és a bortizeddel foglalkoztak. Az utóbbit mindössze kétszer, de akkor is a gabonatizeddel együtt említették.

128 Mindez azt mutatja, hogy a hospesek számára néhány esetet kivéve a gabonatized volt az igazán érdekes és fontos. Ez fejeződött ki abban is, hogy a kiváltságlevelek csak a gabonatizeddel kapcsolatban hivatkoztak szokásra, éspedig a németek vagy szászok, pontosabban a szepesi szászok szokására. Ez azt jelentette, hogy a hospesek a gabonatizedet természetben: kepékben fizették, és a levágott, kepékbe rakott tizedgabonát kint hagyták a tarlón.

129 Nem kellett tehát csűrbe szállítaniok, s főként nem kellett várniok saját gabonájuk betakarításával, míg a tizedszedő megérkezik, akinek munkája ezáltal csupán a tizedgabona összegyűjtésére korlátozódott. A hospesek körében tapasztalt tizedfizetési mód kétségkívül elönyösebb volt, mint azoké a földesúri népeké, akik a tizedszedőt megvártak, a tizedgabonát a tizedbirtokos helybeli vagy távoli csürjébe szállították, illetve akik kicsépelt gabonát adtak. A német vagy szász módon történő tizedfizetés adatai Észak-Magyarországról, Pozsonytól az Ugocsa megyei Szőlősig terjedő képzeletbeli vonaltól északra fekvő területről származnak. Ennek ellenére valószínű, hogy ennél nagyobb területen érvényesült ez a szokás, amely előnyei miatt például szolgálhatott másoknak.

130 A bogdániak számára is ez lehetett a maximum, amit nem földesuruk, hanem a tizedbirtokosok akaratától függően a kiváltságolás nyomán elérhettek. A tizedhez hasonlóan Saul fia Lőrinte földesúr a királyi adó esetében sem volt illetékes, mert nem rendelkezett a birtokain élők királyi adójával. Feltételesen mégis intézkedett róla. A kiváltságlevélben vállalta, amennyiben Bogdán királyi adóját a király neki adományozza, Bogdán lakóitól csak a királyi adó felét fogja beszedetni, de a földesúri adóhoz hasonlóan azt is csak kétévi adómentesség után. A pénzben (dénárokban, pondusokban vagy fertóban), élelemben vagy másban (például fában) szedett királyi adót (collecta) — akárcsak a tizedet _ eltérő módon fizették a földesúri függésben élő különféle társadalmi rétegek. A szabadok — köztük a hospesek — teljes, míg a királyi és egyházi kondicionáriusok fél adóval tartoztak a királyi kincstárnak, a szolgarendűek pedig általában semmit sem fizettek.

131 A XIII. században