Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Hospeskiváltság

elvesztik szabadságukat, az alacsonyabb jogállásúakhoz hasonulnak és örökre azok szolgáltatása terheli őket. Ezért volt szükség arra, hogy Radványi Jánost, aki hosszabb ideje élt együtt a királyi halászokkal, szabad állapota ellenére IV. László király 1287-ben mentesítse a halász-állapot bélyegétől. A bogdáni hercegi népek közé telepedett hospes önként vállalt kötöttségeitől akkor szabadult meg, amikor Saul fia Lőrinte engedélyezte, hogy valamennyien eltávozzanak addigi lakóhelyükről. Nevéből ítélve, biztosra vehető, hogy Vendég hospesnek nagy része volt abban, hogy a bogdániak zöme a távozás és a visszatérés közötti bizonytalan években is együtt maradt, nem külön-külön, hanem közösen kereste és találta meg a boldogulás számukra leginkább megfelelő és elérhető módját, vagyis hogy az egykori hercegi népek hospesszabadsághoz jutottak.

120 Miből állt ez a szabadság? A kiváltságlevél érdemi része Bogdán lakóinak adózásával, költözési jogával, bírói fórumával s ezzel összefüggésben önkormányzatával foglalkozott. A bogdániak földesúri, egyházi és királyi (állami) adózása közül magától értetődően csak a földesúri adózást szabályozta, mivel rendes körülmények között kizárólag ennek meghatározása tartozott a földesúrra. Bogdán a győri egyházmegyéhez tartozó pápai főesperesség határának közelében, de már a veszprémi egyházmegye területén, a veszprémi főesperesség északnyugati szélén feküdt. Tizede így a veszprémi püspököt illette meg, kivéve a tized huszadát, amely általános gyakorlat szerint a királynak járt, aki el is adományozhatta azt.

121 A püspök a szokásnak megfelelően tizedének negyedéről lemondott a helység papja javára. A tizednegyed azonban tovább osztódott: a helység papja az 1255. évi egyezség szerint csak a tizednegyed felét tarthatta meg, másik felét pedig át kellett engednie a veszprémi székeskáptalan kanonokjainak. Mivel Bogdán a XIII. században nem volt templomos hely, lakói valamelyik közeli település egyházához tartoztak, s így természetben: termésben, borban és állatban vagy pénzben fizetett tizedük negyedének a felét, azaz tizedük nyolcadát az itteni pap kapta meg.

122 A bogdániak kiváltságolása — a privilégium hallgatásából ítélve — ezen a helyzeten nem változtatott. Saul fia Lőrinte valószínűleg nem is gondolt a változtatásra, vagy ha mégis, akkor nem tudott megegyezni a tized birtokosaival: a veszprémi püspökkel és káptalannal, továbbá az illetékes közeli egyház papjával. Hogy az utóbbival való megállapodásra is szükség volt, azt az Esztergom megyei Szölgyén falvak példája mutatja. Az esztergomi érsekség két szomszédos Szölgyén falvában hospesek laktak, éspedig az egyikben magyarok, a másikban meg németek. Mivel