Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak

szán: a május 6-án éjjel történt zavargásokról írja Kenessey másodalispán: „Mi lesz a következése, nem láthatni, de jót teljességgel nem remélhetek, mert éppen azon tisztviselők ellen, kik legnagyobb népszerűséggel birtak ekkorig, történnek bujtogatások, melynek okozóját a jelen körülmények közt kinyomozni nem lehetséges."

489 Három hét sem telik el a hazafias hálatüntetések óta, s mekkorát fordul a közhangulat! Akkor még fáklyás menetek, s ablakaik alatt lelkesítő beszédek. Most népszerűségük megkérdőjelezése. És holnap? — Az erővonalak belső átrendeződésének kérlelhetetlen logikája dolgozik a háttérben. Az irtások vagy irtványföldek általában azokat a területeket jelölték, amelyeket különféle eljárásokkal tettek termelésre alkalmassá. Ezek a földek a szőlőhegyek és az „indusztrialitás" mellett a szorgalmi (indusztriális) földek harmadik fajtáját képezték és nem az úrbériség, hanem az allodialitás kategóriájába tartoztak. Sorsuk 1848 előtt ötféleképpen alakult: telkesítésre kerültek, vagy fokozatosan remánenciává változtak, elvesztve eredeti jogi minőségüket; de megmaradhattak irtásföldnek is. Ha a földesúr az irtások létrehozásakor fölhasznált jobbágyi munkaerőt, társadalmilag hasznos munkát kifizette, vagyis az irtásföldeket visszaváltotta vagy elkobozta valamilyen ürüggyel, legtöbbször majorsági területeihez csatolta, vagy pedig mint censualitást meghagyta a jobbágyok használatában. Veszprém megyében irtások a XVIII. században, a nagy telepítési akciók során folyvást keletkeztek; leginkább erdők irtása során, kisebb mértékben mocsarak lecsapolásával. A század második felétől a legtöbb uradalom arra törekedett, hogy a jobbágyok irtásföldjeit majorságába olvassza. Visszaváltásukra legnagyobb méretekben a bakonyi falvakban törekszenek. Legtöbb helyen a ténylegesen allodizált földterületeknek jelentős hányadát meghagyták a jobbágyok kezén, akik a tulajdonjog elismeréseként bizonyos szolgáltatásokkal (bér, kilenced, kézi munka) fizettek használatukért. A visszaváltás klasszikus időszaka a megyében a XVIII. század utolsó, s a XIX. század első évtizedei. A hatalmas erdőpusztítások azután a harmincas évektől kezdve arra kényszerítik az uradalmakat, hogy megszigorítsák az irtásfeltételeket, akadályokat gördítsenek az irtványföldek szabad adásvétele elé. Az irtásföldek birtoklása egyes falvakban a lakosság egyik fő megélhetési forrása volt. Bakonyi zsellérközségek sorában szinte csak irtvány eredetű, vagy irtás státuszát megőrző allodiális földek birtoklásával találkozunk. A XIX. század derekán, a birtokrendezések idején a bakonyi községekben a telekföldek terjedelmének megközelítően harminc százalékát még mindig a maradvány- és irtványföldek tették ki. Az úrbéres