Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/1 (Szombathely, 2017)
Feiszt György: A helytörténész "hű-ha" élményei. Beszélgetés Kuglics Gáborral
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2017/1 Hogyne, természetesen. A könyvbemutatók során kapott gratulációkon túlmutatóan falubeli ismerőseim kerestek meg, és elmondták egyes eseményekről, hogy „jól tudom a dolgokat, ők is így emlékeznek, vagy a szüleik, felmenőik hasonlóképp mesélték, élték meg a szóba került történéseket, de azért jó lenne még arról is tudni valamit, hogy...” A meglepően sok érdeklődővel folytatott ilyen jellegű beszélgetés eredménye lett, hogy létrehoztunk a faluban egy kis helytörténeti klubot azok részvételével, akiket szintén érdekel a falu múltja. Ezeket az összejöveteleket havonta egy alkalommal tartjuk. Valamilyen előre kiválasztott témából igyekszem felkészülni és a résztvevők ehhez kapcsolódóan hoznak fényképeket, emléktárgyakat, relikviákat. Ezek a találkozások nem csak beszélgetések. Esetenként végigjártuk például a Molnáriból, Szenttamásból és Püspökiből 1948-ban egyesült Püspökmolnári temetőit. A régi sírköveken olvasható nevek alapján rokoni kapcsolatokra derült fény. Megnéztük a községi helytörténeti gyűjteményt vagy a régi kőkereszteket. Megismerkedtünk a katolikus templom vagy az evangélikus imaház történetével is, ami jó alkalomként kínálkozott egy kicsit elmélyedni a településeken évszázadok során együtt élő felekezetek történetében. A napi utazások monotóniája során az ember csak az óráját és nem az indóházat figyeli. Ezért nem volt tanulság nélküli az az összejövetel, amikor a helytörténeti klub tagjaival a vasútállomás épületével ismerkedtünk. Jó alkalmat teremtett ez arra, hogy egyúttal áttekintsük az 1865-ben megnyitott Sopron-Nagykanizsa vasútvonal akkor még Molnárinak nevezett állomása építésének históriáját. Feltételezem ekkor szóba került Molnári szülöttének, a sajnos csak kevesek által ismert Prinz Gyula földrajztudósnak, felfedezőnek a neve, akinek életét, működését 2014-ben egy tanulmányban részletesen ismertetted. A tudós édesapja a helyi állomásfőnök volt. Prinz Gyula az épület szolgálati lakásában látta meg a napvilágot. Ennek 100. évfordulójára és a tudományos életmű felidézésére Püspökmolnári lakossága és a Vasvár Nagyközségi Közös Tanács 1982-ben emléktáblát helyezett az épületre. Lett ennek valamilyen visszhangja? Nem sokkal az írás megjelenése után megkeresett az egyik falubeli család, hogy a házépítésük évfordulójára készülnek és ebből az alkalomból a családjuk történetéről egy képes albumot fognak összeállítani. „Szeretnék megtudni - mondták -, hogy vajon mi állt a házunk helyén régen?” Kölcsönös szerencsénkre akkor már a kezemben volt egy 1982-es újságcikk. A tudósítás arról szólt, hogy a falu vezetői Prinz Gyula emlékparkot avattak. Ezt a területet évekkel később házhelyként értékesítették, és a kérdéses lakóház erre a telekre épült. További hozadékként említhetem, hogy a községi általános iskola - az egykori Püspökmolnáriért Egyesület kezdeményezésére - ma már Prinz Gyula nevét viseli. Az iskolaépület elé pedig egy, a felfedező-földrajztudós munkásságához méltó emlékmű került a községi önkormányzat és a Prinz család közös áldozatvállalásának eredményeként. Gondolom ez az élmény is hozzájárult ahhoz az újszerű, remek kezdeményezéshez, amely „A 100 újságcikk Püspökmolnáriról” című könyved kiadásához vezetett. 8
