Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/1 (Szombathely, 2017)
Pál Ferenc: "Írtam a nehéz fogság alatt" Szemelvények Pál Ferenc 1. világháborús hadifogoly versfüzetéből
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2017/1 A szöveg közlésekor nem vettem figyelembe a helyesírási hibákat, és a központozást, ellenben a szokásostól eltérő kifejezéseket megtartottam. A füzetben sajnos nincsenek megfelelően jelölve a sorvégek, így igyekeztem a ritmus és a rím alapján tördelni a verseket. Számos esetben sajnos ezek a rímek - hiányuknál fogva - nem adtak kellő támpontot. Amellett, hogy a költemények némi bepillantást engednek az oroszországi 1. világháborús magyar hadifoglyok életébe, közreadásukkal elsődlegesen a zanati parasztembernek, Pál Ferencnek kívántam emléket állítani. Meggyőződésem azonban, hogy ez a pár egyszerű strófa nemcsak az ő, hanem a vele együtt szenvedő sok ezer magyar hadifogoly szellemi terméke is. így megjelentetésükkel ő előttük is tisztelgünk. A FOGOLYTÁBORBÓL Mit tudjok leírni szomorú sorsommal valamit leírok a fogolytáborból. Hova vetett a sors meg ißü koromba, elmerül az ember nehéz gondolatban. Ki hallotta hírét Jégszibériának, Európa földrész északi sarkának? Iskolás koromba tanítóm mondotta, jéggel hóval gazdag ez a Szibéria. Elgondoltam akkor mely hideg lehet ott, engem most a sorsom éppen oda dobott. Odavetett a sors arra a hideg tájra, ahol soha sem virul a boldogság fája. Nincsen itt nyár, soha sincsen kikelet, nem dalol itt soha tarka madár sereg. Sohasem halhatunk hírt jó szüléink felül tőlük messze vagyunk, mind ég a fóldtűl Miért élünk mi itt? Hisz nekünk hazánk van, amelynek párja nincs szeles e világon. Tág ez a szó nékünk, na de ki kell mondjuk, hogy mi az oroszoknak hadi foglai vagyunk. Azért hoztak ide zord világba, itt kell nekünk élni egy igen rossz fogságba. Itteni életünk elég sajnos nekünk, fegyveres kísért nélkül nem mehetünk Sem jobbra sem balra körül vagyunk zárva, mindig bent kell üljünk a fogoly táborba. Csak dologra visznek, hurcolnak bennünket, enni nem adnak bizony csak keveset. 70 deka kenyér egy nap egyszer zupa, nálunk nem enné meg ember, csak a kutya. Van még főzve délbe dohos köles kása, jól lakik az ember, elég hogyha látja. Kemény a fekvésünkjéghideg a szoba, háromujjnyijég van az ablakra fagyva. Éjjel fólébredünk no mert nagyon fázunk a barakk közepén dideregvejárunk 50-60 fokos hideg vagyon itten, kérjük a Jóistent, hogy mentsen meg innen Bajos szabadulni, ragályos nyavala, fleksz tífusz ütött ki a fogolytáborba. Szomorú a szívem, látva bajtársimat, hogy mikép pusztulnak e nehéz fogság alatt. Minden nap 6 vagy 7 a halottak száma, összerakják őket egy halottas kamrába. Milyen a temetés arról nem is szólok mert annak pompái bizony nem oly nagyok Nincsen itt harangszó, nincsen itt gyászmenet, öt-hat katonából áll az egész kíséret. A temetés itten rendszerint éjjel van 10-et visznek mindig egy szánon. Negyvenet-ötvenet teszünk egy sírba, árván hagyott családjukat az Isten vigasztalja. írta: Pál Ferenc, Bologo, 1918. II. hó 7-én. [CÍM NÉLKÜLI Eszembe jut anyám szép szava, állóvíz árokba állok mély gondolatba. Eszembe jut, kit szerettem valaha, kinek voltam rabja olyan sokáig, talán elér levele odáig Kit nem enged szeretni az anya, bizonyára mást ölel már a karja. Kértem is egy levelet tőle, küldött is. 32
