Mayer László (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2016/1 (Szombathely, 2016)
Papp Júlia: Dokumentumok a Rumy család kettő serlegének történetéhez. 1. rész
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2016/1 dy Lászlót az 1950-es években többször bebörtönözték „szervezkedés büntette” miatt,20 erre a börtönbüntetések között kerülhetett sor. A kettős serlegnek a plébánián történő elhelyezése mögött a vallásos buzgalom mellett talán egyfajta védekező ösztönt is sejthetünk: az 1950-es évek politikai légkörében nem igen volt tanácsos értékes műtárgyakat magántulajdonban tartani, hiszen a kitelepítések indokát gyakran éppen az érintettek vagyonossága, „burzsoá” volta szolgáltatta. A kitelepítettek műtárgyait - gyakran még a csak annak látszó tárgyakat is - a múzeumokba szállították, ahol a bekerült anyag listázása, raktározása sokszor nehézkesen ment. Részben ezzel függött össze, hogy a hazai műgyűjtemények a múzeumi szakemberek számára az 1970-1980-as évekig nehezen nyíltak meg.21 Arra, hogy az ikerserleg - a levelekben található néhány utalással ellentétben - nem ajándékként, hanem letétként került az egyházhoz, abból következtethetünk, hogy a plébános - amikor vevő jelentkezett - teljes jóhiszeműséggel segített a családnak az értékesítésében. A múzeumokról és műemlékekről hozott, 1949. évi 13. törvény a mai gyakorlathoz hasonlóan - átfogóan rendelkezett a magántulajdonban levő ingó műtárgyak védelméről, kötelező erővel pontosan előírva, hogy a tulajdonosoknak legkésőbb még 1949. december 31-ig be kell jelenteniük a muzeális értéket képviselő tárgyaikat. Kiviteli tilalmon túl, bejelentési kötelezettség terhelte a tulajdonost akkor is, ha a tárgyát értékesíteni kívánta.”22 20 http://lexikon, katolikus. hu/S/Szendy .html (Megtekintve: 2015. szeptember 7.) 21 http://muzeumcafe.reblog.hu/mravik-laszlo-elszomorito-ez-az-egesz-visszaadas-kerdes (Megtekintve: 2015. szeptember 7.) 22 Buzinkay, 2002.38. p. Azt természetesen - ahogy az egyik vele készült interjúban Sinkó Katalin is hangsúlyozta - a tulajdonos egyedül nehezen tudta eldönteni, hogy a birtokában lévő tárgyak közül mi muzeális érték és mi nem.23 A serlegeket birtokló, 1945-ig földbirtokos család tulajdonában volt - mint a levelezésből kiderül - néhány festmény és porcelán is. A festményeket az ügyletben szereplő vevőjelölt nem túl kvalitásos késő barokk munkákként említi, melyek értékesítését megnehezíti méretük - talán túl nagyok voltak. A vevő egyik levelében négy festményt említ, amelyeket - úgy tűnik - szintén a plébánián őriztek, s melyek együttes becsértékét (9000 Ft) majdnem a két 16. századi ezüstserlegével megegyezőnek (ll.OOO Ft) vélte. Bár a műtárgyak eladási szándékát feltehetően az is motiválta, hogy a családnak szüksége volt a pénzre, nem ez lehetett a kizárólagos ok, a kereskedő által megvásárolni szándékozott porcelánokhoz ugyanis a tulajdonos ragaszkodott. Az 1950-es évek hazai legális műkereskedelmének egyetlen intézménye a Mária Terézia által 1773-ban alapított Első Magyar Királyi Zálogház többszörös átalakítása során 1951-ben létrehozott Bizományi Áruház Vállalat (BÁV)24 volt, amelynek profilja az antik és egyéb ezüst tárgyak megvásárlására, bizományba vételére és értékesítésére is kiterjedt. Mivel a 2. világháború után újrainduló, kiállítással egybekötött aukcióikat 1950 májusá-23 Martos, 2011.51. p. 24 Botos János: A Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. és jogelődei története, 1773- 1993. Bp., 1993.174 p,;Koltai Gábor - Rácz Attila - Rózsavölgyi Andrea: Szépség, szenvedély, századok. A 240 éves BÁV műkereskedelmi üzletágának története. Bp., 2013. (továbbiakban: Koltai - Rácz - Rózsavölgyi, 2013.) 97 p., [4] t. 62
