Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)

Adattár - Gál József: A szombathelyi „hadizene” – A város 1. világháború és Tanácsköztársaság alatti zenei krónikája. 2. rész

Irén, Neogrády Gilbert, dr. Perepatits István, Fábián József (!) helyesen Gyu­la, Bakos István tanárok, Mészáros Hugó, Bodányi Ödön hivatalnokok, Kapi Béla püspök, Rauscher Miksa vállalkozó, Knebel Jenő fotográfus, gróf Szé­chenyi Rezső és mások. Az elnök ismertette a közoktatási miniszter levelét, amely szerint eljárást kell indítani mindazok ellen, akik a műkincseket köz­tulajdonba vették és még nem származtatták vissza. (Esetünkben a múze­umi tárgyakra vonatkozott.) A választmány három tagú igazoló bizottságot alakított - Bakos, Neogrády és Wollhoffer Ferenc -, hogy jáijon el báró Miske Kálmán múzeumigazgató ügyében és a vizsgálat végén tegyen jelentést. Ezután Ujváry egyesületi titkár bejelentette, hogy az iskolának használt tantermeket visszaadják az egyesületnek. Ugyancsak Ujváry terjesztette elő az egyesület újjászervezésére tett javaslatot. E szerint a megújított egyesü­letnek négy szakosztálya lesz, a vezetést az igazgató-választmány végzi. A vá­lasztmány tagjai elnök, alelnök, főtitkár, jegyző, múzeumigazgató, helyettese, valamint a szakosztályi elnökök és titkárok. A szakosztályok és az igazgató választmány közötti kapcsolat működtetése az elnöki tanács feladata lesz.160 Az egyesület nagygyűlését szeptember 28-án tartották meg. A megnyitót Herbst alispán tartotta, aki bejelentette, hogy a Vasmegyei Egyesület is a nemzeti kultúra ápolásában kíván részt venni. Ujváry ismertette a módosított egyesületi alapszabályt, majd tiszteletbeli tagokká választották Mikes János püspököt, Batthyány-Strattman herceget (nem tudjuk kit), Batthyány Lajos grófot, Békefi Rémig szerzetes tanárt, kutatót és Mihályi Józsefet. Népes, 50 tagú választmány feladata az Egyesület irányítása. Elnök Kapi Béla evangélikus püspök lett, alelnök Ujváry Ede városi jegyző, főtitkár Ba­kos István reáliskolai tanár, főjegyző Sárközi Sándor, ügyész Rohrer Ödön, pénztáros Pauer Amold főgimnáziumi tanár. A múzeum helyettes igazgatója Bakos István, a könyvtárőr Erdélyi Irén, segédőr Grabner Ida. A régiségtár vezetője Horváth Róbert, a néprajzié Vadász Norbert, a természetrajzi segédőr Fehér Gyula, a képtár őre pedig Fábián Gyula lett. A választás utáni elnöki programadó beszédében kifejtette, hogy az „egye­sület az erkölcsi, a nemzeti és kultúrközösségi alapra helyezkedik s innen kiindulva akar ismeretet terjeszteni, kultúrát teremteni a művészet ápolásá­ból, erősíteni magyar fajunkat, annak jellemét és biztosítani hazánk jövendő életét. Ehhez megértésre a korlátok ledöntésére van szükség, s hatalmas tá­borban kell egyesülniök azoknak, akik a magyar nemzeti kultúrát ápolják.”161 A püspök a megválasztott tiszteletbeli tagok nevében mondott köszönetét, majd felolvasták, az alakuló ülést üdvözlő Kiskos átiratát. Varasdy Sándor a keresztényszociális főiskolai hallgatók üdvözletét tolmácsolta.162 Október 4-én a Vasvármegye vezércikkben fogalmazta meg Szombathely és a Kulturegyesület feladatát. Szombathelyre - a vezércikk szerint a - „magyar nemzeti kultúra fellegvárosra fontos feladat vár. ... [Az] erőteljesen új életre kelt Kultúregyesületnek ... a magyar nemzeti kultúra új hatalmas templomának kell lennie ... amelyet négy szilárd oszlopként támaszt alá a közművelődési, a szép- irodalmi, az ipar- és képzőművészeti és zenei szakosztály,”103 A feladatokat így 77

Next

/
Thumbnails
Contents