Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)
Adattár - Gál József: A szombathelyi „hadizene” – A város 1. világháború és Tanácsköztársaság alatti zenei krónikája. 2. rész
sorolja tovább: „egyes szakosztályoknak intenzív, belső életet kell élniök, nem elég az időközönkénti sablonos ülés, hanem önképzésre is szükség van”.164 Ebben a munkában elsősorban a fiatalokra és nem a „beérkezett öregekre” számít.185 Az újjáalakult egyesületi nagygyűlés utáni hetekben sorra jöttek létre az egye szakosztályok, meghatározták a programjaikat. A szép- és iparművészeti osztály élére Vass Béla főgimnáziumi rajztanár, a szépirodalmi elnöki tisztébe Kincs István kőszegi plébános, a zenei szakosztályéba Katona József bank- igazgató került. A közművelődési szakosztály elnöke Kapi Béla lett. A megújult Kultúregyesület 1919. november 15-én tartotta meg első, bemutatkozó kulturális programját.166 Ezzel vette kezdetét a két világháború közötti Szombathely kulturális életének sok-sok érdekességet és nem ritkán tartósan is érdektelenséget kiváltó története. JEGYZETEK 1 A 18 éves népfelkelők összeírása. = Vasvármegye (továbbiakban: Vvm.), 1917. jan. 4. 3. p. a A fölmentettek felülvizsgálata. = Vvm., 1917. febr. 13. 3. p. 8 Hadi érettségi a szombathelyi főgimnáziumban. = Vvm., 1917. márc. 4. 5. p. 4 10.875/1917. H.M. sz. s 102.100/1917. Orsz. Köz [élelmezési] Hiv[atal] 6 42.600/1917. Orsz. Köz. Hiv. 7 2.928/1917. M.E. sz. 8 69.014/1917. B.M. sz. 9 Rekvirálás Szombathelyen. = Vvm., 1917. febr. 14. 2. p. 10 Bealkonyult a tejszínnek és a tejfölnek. = Vvm., 1917. jan. 11. 3. p. n 60.472/Í917. Orsz. Köz. Hiv. ia 183.546/1917. B.M. sz. 13 Lopják a repülők benzinjét. = Vvm., 1917. szept. 20. 2. p. 14 Lopják a város fáját. Nagy lopások a sertéstelepen. = Vvm., 1917. nov. 16. 3. p. lö Elzárásra ítélt árdrágító hentesné. = Vvm., 1917. jún. 13. 3. p. 16 A telefon beszélgetések korlátozása. = Vvm., 1917. jan. 10. 2. p. 17 A vasúti forgalom korlátozása. = Vvm., 1917. jan. 6. 2. p. 18 A redukált városi és közvilágítás. = Vvm., 1917. jan. 28. 2. p. 19 A hetedik hadikölcsön. November 15-ikén kezdődik a jegyzés. = Vvm., 1917. nov. 14. 2. p. ao 3.793/1917 H.M. sz. ai 12.945/1917 H.M. sz. aa A csendőrök hajszája katonaszökevények után. = Vvm., 1917. nov. 6. 3. p. 23 Gyermekrendőrség Szombathelyen. A rendőrkapitány terve. = Vvm., 1917. szept. 4. 2. p. 24 Megnyílik az első... Hirdetés. = Vvm., 1917. szept. 16. 6. p. 25 Kitört a polgárháború Oroszországban. = Vvm., 1917. dec. 15. 1. p. 86 Megkezdődtek a hivatalos béketárgyalások. = Vvm., 1917. dec. 25. 1. p. 27 A témáról többek között: A leánygimnázium szervezése. = Vvm., 1917. máj. 17. 2. p.; A leány- gimnázium megalapozása. = Vvm., 1917. máj. 24. 2. p.; Egyhangúlag a leánygimnázium mellett. = Vvm., 1917. máj. 25. 3. p.; A leánygimnázium megnyitása. = Vvm., 1917. szept. 14. 2. p. 28 ®: Irodalmi ébredés Szombathelyen. — Vvm., 1917. ápr. 8. 3-4. p. A Nemzedékek sorozatról lásd Ősz Iván: Számadás. = írott Kő, 1936. 1. sz. 6062. p.; Kuntár Lajos: Vas megye irodalmi múltjából. = Életünk, 1988. 3. sz. 370-376. p. 29 Vasmegyei rügyek. Három könyv. = Vvm., 1917. máj. 6. 3. p. A három szerző: Koroknay Istvánná, Halmi Bódog és Mészáros Hugó (Ősz Iván). 30 940/1917. M.E. sz. 31 A vakokért. A szombati hangverseny. Választmányi ülés. = Vvm., 1917. jan. 9. 2. p. 78