Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2012/2 (Szombathely, 2012)
KÖNYVESPOLC - Gyáni Gábor: Melega Miklós: A modern város születése. – Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában
legesen várossá a modem korban, és nem mondjuk a jogi státus (mint rendi időkben, nálunk egészen 1870-ig). Ez okból fontos fejlemény tehát, hogy a 19. század eleje (1815) és a 20. század eleje (1901) közötti évszázad során a város népessége megtízszereződött (!), és így érte el végül a 30.000 lélekszámot. A növekedés különösen gyors és látványos volt a századfordulón: az utolsó 3 évtizedben háromszorosára emelkedett Szombathely lakóinak a száma, évtizedenként a duplájára nőtt tehát. Legalább ilyen, ha nem fontosabb, hogy a dualizmus végén sem vált Szombathelyből metropolisz, sőt vidéki viszonylatban is csupán a másodvonalat képviselte a népesség nagyságát illetően. A hazai urbanizáció egyik feltűnő sajátossága, hogy a fővároson kívüli modernizálódásra (polgárosodásra) elsősorban nem a népesebb, hanem a 30.000- 50.000 lélekszámú középméretű vidéki városokban nyűt elsősorban lehetőség: zömmel itt telepedett meg a kereskedelem és a (nagy)ipar, ezeken a helyeken haladt előre leggyorsabban a polgári életvilág berendezkedése is. A szóban forgó települések, beleértve Szombathelyt is, kellően városiasak, kellően népes települések már ahhoz, hogy égető szükségként merülhessen fel bennük a városi tér szerkezeti és fizikai modernizálása (ami olykor racionalizálást is jelent). Nem nőttek viszont olyan naggyá, hogy megfizethetetlen árat kelljen fizetniük a modernizálás gazdasági megvalósításáért. Ez volt tehát az a helyi adottság, amelyet jó érzékkel tudatosított magában a szombathelyi elit, maga Éhen Gyula. Amikor egy település nem falu többé, mert annál népesebb hely, modem társadalmi-politikai körülmények között előbb-utóbb feszítő belső szükségletévé lesz az utcaszerkezet racionalizálása (áttekinthetővé tétele), az építési tevékenység hatósági szabályozása, a modem infrastruktúra (folyóvízszolgáltatás, szennyvízelvezetés, utcakövezés, közvüágítás, sőt tömegközlekedés) közberuházással megoldott megteremtése és működtetése. Kiterjedt méretek mellett minden üyen átalakítás irtózatos anyagi megterheléssel jár együtt. Ha nem fővárosról van szó, elvétve támaszkodhat a város közvetlen állami forrásokra - ez ugyanis a fővárosok kiváltsága. Vidéki városi viszonylatiján a politikai erőtér a helyű politikai színtérre és a megyén belüli mozgástérre korlátozódik. E kérdés taglalásának szenteli a szerző a munka következő fejezetét, és majd csupán ezt követően tér át az infrastruktúrát érintő fejlesztések egyenkénti áttekintésére, kezdve az utcanyitások, a városrendezési törekvések bemutatásával, tovább folytatva a gáz- és áramszolgáltatás, a tömegközlekedés, valamint a telefon- hálózat kiépítésével. Önálló fejezet keretében tárgyalja Melega a közegészségügyei fejlesztéseket, a csatornázást, a vízvezeték kiépítését és végül az út- és járdaburkolást. Megjegyzem: logikusabb lett volna, ha az utóbbi fejtegetéseket közvetlenül az utcarendezéseket taglaló fejezethez csatlakoztatja, szorosan összetartozó ügyekről van ugyanis szó ez esetben. A könyv lezárásaként a városi háztartás kérdése kerül előtérbe, különös tekintettel a nagyszabású infrastruktúra fejlesztésekre. A szerző végül megvonja a részletesen bemutatott fejlemények mérlegét is (Az mfrastruk- turális fejlesztések eredményei). Schott kifejezésével élve „a város bevonalazásaként” nevesített fizikai modernizáció minden érdemi területéről szó esik a monográfiában. A munka nagy érdeme, hogy nem elégszik meg benne a szerző az írott források - beleértve a 82
