Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2011/1 (Szombathely, 2011)

ADATTÁR - Srágli Lajos: Széchényi Zsigmond gróf egervári mezővárosi rendtartása a 18. század elejéről

Széchenyi Zsigmond 1715-ben elrendelte ugyan, hogy a mezőváros „céh mestereket” tartson, de a háziiparon kívül a század elejéről mindössze egy adat áll rendelkezésre jelentősebb iparűzésről, amely szerint itt 1716-ban takács céh működött. (A céh még 1758-ban is létezett.) 1728-ban három takácsot, egy kovácsot és egy építőmestert írtak össze, amely kör 1730-ra egy szabó mesterrel és egy ácsmesterrel bővült - ekkorra viszont a takácsok száma kettőre csökkent —, továbbá egy jobbágyim csapó, egy másik - nem egervárijobbágy fia - takács mesterséget tanult.20

Az egervári uradalom egyik legjelentősebb haszonvétele volt a szőlőhegyből befolyó jövedelem. A földesúr saját kezelésében lévő szőlőterület elenyésző volt. 1720-ban még mindössze csak 101, 1730-ban már az egervári hegyben összesen 306 szőlőbirtokost (48-at az „Egervári hegy”, 106-ot az”Uj Csillag Hegy”, 36-ot a „Váiy Hegy”, 52-t a „Nap nyugatiul való szőlők”, 64-et a „Csillag Hegy” nevű részen) írtak össze, akik a földesúmak hegyvámmal tartoztak. Egy 1740. évi adat szerint a szőlőbirtokosok közt 83 az extraneus (azaz más településen lakó), akik összesen 405 kapásnyi szőlőt műveltek. (Ebből a legkisebb 1, a legnagyobb 10 kapásnyi.)21 Nyilvánvalóan a hegy szerepének növekedése indokolta azt is, hogy az első jelentősebb szőlőhegyi rendtartást - megerősítve és kiegészítve az előzőeket (itt érdemes megemlíteni, hogy az egervári szőlőhegy első rendtartása a 16. századból származik) - 1729-ben bocsátotta ki Széchényi Zsigmond.22

A fent idézett telepítőlevélből kitűnik: Széchényi Zsigmond arra hivatkozva, hogy a település puszta - bár ez nyilvánvalóan nem egészen igaz - a mezőváros egész lakosságát egységesen jobbágyának tekinti, akik egységesen ugyanolyan jogokat élveznek és ugyanazon szolgáltatásokkal terheltek. Szabad költözködé- si joggal a betelepítettek csak akkor rendelkeznek, ha a földesúr nem tartja tiszteletben jogaikat. A betelepítettek a földet bérbe kapták, de 1 évig nem kellett bért fizetni, hanem azt visszamenőleg a következő év elején fizethették. Ekkor tehát szó sincs arról, hogy a település különböző részei - a vár, a polgárváros és a hegy - lakói eltérő jogokkal rendelkeznének. Hogy mégis voltak, akik valamilyen kiváltsággal bírtak, arra csak az 1736. november 27-ei úriszéki határozatban, valamint az 1730. évi uradalmi összeírásban28 találhatunk utalásokat. 1736-ban Széchényi Zsigmond kiemelte, hogy egyes „belső-egervári” és „szőlőhegyi” lakosok nem adják ugyanazon szolgáltatásokat, mint a többiek, legeltetési, faizási2* joggal rendelkeznek, valamint egyesek kereskednek is.

Az 1720. évi összeírás szerint a település nemesi (curiális), ahol mindössze 21 jobbágycsalád él, közülük hat zsellér.2''’ A telkesek földjeinek nagysága - egy kivételével, amely másfél - három köblös. Rétjük 3 és negyed kaszás, de sásos szénát termett. A telkeikhez tartozó szentlőrinci major területén a földek homokosak voltak, itt búzát, kukoricát nem is vetettek csak kölest. Legelőjük és a tűzifa elegendő a közönséges használatra. Adóköteles szőlőjük 111 kapás. 1 kapás szőlő 2 akó bort termett, amelyből 1 akót általában 1 forintért adtak. Borkimérési joguk Szent Mihály napjától Karácsonyig volt ugyan, de nem éltek vele, mert mindenki a saját borát itta. A szőlőhegyben 101 szőlőbirtokost írtak össze. (Közülük 20 extraneus, azaz más településen - Szentlőrinc, Páli, Szentpéterfa, Andrásfa, Boldogfa, Kutas - élt, nem helyben lakó).

46