Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)
ADATTÁR - Tóth Endre: Római utak a Dunántúlon és a Tabula Peutingeriana
TÓTH ENDRE RÓMAI UTAK A DUNÁNTÚLON ÉS A TABULA PEUTINGERIANA A Rónia dombjaitól induló, végül a Földközi-tenger medencéjét és fél Európát elfoglaló hatalmas birodalomban a császárkor 1. századára 80.000-100.000 kilométernyire becsült úthálózatot építettek ki.1 Valóban minden üt Rómába vezetett, amit a Fórumon Kr. e. 20-ban Augustus által felállított milicirium aureum, az ókori nulla-kilométerkő kitűnően jelképezett. A római kor után hasonló, a gyors és kényelmes közlekedést biztosító, nagy területeket átfogó útépítés kezdetei Európában csak a 18-19. századig nyúlnak vissza. Pannónia katonai védelmét, kormányzását és a közigazgatás eredményes működését ugyanúgy, mint bárhol a birodalomban, ez, a célszerűen kialakított és karbantartott úthálózat segítette elő. Az útépítést a kora császárkorban a terület katonai megszállása, később pedig a katonai és kormányzási szükség: a hírközlés gyorsasága és az ellátás, a hadtáp biztosítása határozta meg. Ezt alapjában az Augustus császár uralkodása idején megszervezett állami postaszolgálat ([cursus publi- cus) tett teljessé.'1 A kitűnő és gyors hírközlési rendszert Augustus állította fel. A birodalom úthálózatának rendszere 4 évszázadon keresztül segítette elő a birodalom kormányzását. Noha a birodalom összes kommunikációs tevékenysége ezeken az utakon történt, alighanem sorsfordító jelentőségűvé 306-ban vált, amikor lehetővé tette, hogy az ifjú Constantinus Nikomédiából (Törökországban, a Fekete-tenger partján feküdt) a galliai Gesoriacumba (ma: Boulogne, Franciaország) meneküljön. Az eseményekből kitűnik az úthálózat szervezettsége és gyorsasága. A tetrarchia rendszere szerint a birodalom nyugati tartományait kormányzó I. Constantins császár fia túszként a keleti birodalom uralkodójának, Galerius az udvarában, Nikomédiában élt a Fekete-tenger partján. Lactantius a keresztényüldöző császárok haláláról írt könyvében számolt be az eseményekről: „Constaníius már súlyos betegen kérte levélben őt, küldje cl hozzá a fiát, hogy még láthassa. Ezt már régtől fogva kérte, de eladdig eredménytelenül. Galerius viszont éppen ezt nem akarta a legkevésbé sem .......de h iába, mert Isten keze védelmezte a fiatalembert. Es ki is ragadta a kezei közül a végveszély pillanatában. Minthogy oly sokszor kérték [Gelerntst], és tovább már nem odázhatta el a kérés teljesítését, úgy estefelé menlevelet adott neki azzal a meghagyással, hogy másnap reggel, az utasítások kézhezvétele után induljon útnak. Talán arra készült, hogy valamilyen indokkal majd visszatartja, vagy levelet küld előre Severusnakf hogy az tartóztassa fel. Constantinus átlátott a tervein. Miután a császár a vacsora végeztével nyugovóra tért, gyorsan elutazott, és lefoglalva több állomáson minden állami lovat, kicsúszott a kezei 26
