Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)
1. szám - MŰHELY - Gál József: Káldy Lajos, az akvarell mestere
Aztán visszamentem a mesteremhez dolgozni. Időközben - 1946-ban mérlegkészítő mestervizsgát tettem. Az volt a tervem, hogy önálló műhelyt nyitok. A tervemet támogatta apám is. Úgy gondolta, hogy eladja a csipkereki földet és a műhely megnyitásához odaadja a pénzt. Ez alatt elkezdtem gyűjteni a szerszámokat is - néhány ma is megvan -, jártam a Dunántúlt: hol lenne érdemes belevágni, hol vethetném meg a lábamat? Aztán változott a világ. Megkezdődött az iparosok szövetkezetbe terelése. A mesteremtől is egyre kisebb kenyeret kaptam, mert nem volt megrendelés. Ezért úgy döntöttem, elmegyek a Pamutiparba karbantartó lakatosnak. 10 évig, 1958-ig dolgoztam itt. Aztán elkezdtem tanulni. 1953-ban beiratkoztam a Gépipari Technikumba, 1957-ben szereztem meg a technikusi oklevelet. 1958-ban kerültem - a MüM. 405. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe - a mai Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola elődje - vándor-szakoktatónak. A vándor-szakoktató azokat a munkahelyeket - üzemek, szövetkezetek, téeszek kereste föl, ahol szakmunkásképzés folyt, de nem volt tanműhely. Azt kellett ellenőriznem, hogy megfelelően tanítják-e a szakmára a gyerekeket. A második félévben már heti 4 órában tanítottam is, mert az elődöm nem vállalta a gyerekekkel való „vesződséget". Szakrajz volt ez a tárgy, amelyet a következő tanévtől tanári kinevezéssel már több más szaktárggyal (szakmai ismeret, anyag- és gyártásismeret) együtt oktattam a vasas szakmákban, elsősorban a csőhálózat-szerelő (víz-, gázfűtésszerelő) és bádogos szakmában. Mivel nem volt nekem sem pedagógusképesítésem, akárcsak sok más társamnak, ezért a Munkaügyi Minisztérium által szervezett több hetes nyári továbbképzéseken vettem részt. 1963-ban aztán sikerült fölvételt nyernem a Pécsi Pedagógiai Főiskolára és 1967-ben megszereztem a földrajz-rajz szakos pedagógus oklevelet. Nyugdíjazásomig a 405-ösben - így emlegették hosszú ideig az iskolát tanítottam. Időközben nemcsak a neve változott meg, hanem a Gyöngyös patak partjáról el is költözött az Ady térre. Szerettem tanítani, de az utolsó 10 év már nem volt olyan élmény, mint az első esztendők. Nemcsak a megöregedésem volt ennek az oka. Emlékszel mikor kezdődött beiratkozásod a festészettel? Amióta az eszemet tudom mindig, szerettem rajzolni. Kisgyerekként állandóan másoltam a képeket bátyáim tankönyveiből. Rajzoltam a katonaságnál is, nem egyszer még a bélyegek helyére is. A rajzolás mellett faragtam is. Az apám is próbálkozott a faragással, lehet, hogy őt akartam utánozni. Egyszer elvittem egy szobromat az aranyozó faszobrász Herdlicska Józsi bácsihoz megmutatni. (A jelenlegi Herendi képkeretező, aranyozó cég elődje, a dédapa.) Nagyon megörült nekem, rögtön fölajánlotta a műhelyét, szerszámait és munkára biztatott. Herdlicska bácsinál elsősorban a vadásztrófeák elhelyezésére szolgáló alkalmatosságokat faragtam, mellette persze mást is. Ebből az időből megmaradt egy fekvő kutyát ábrázoló szobrom, amit valószínű egy porcelánszoborról másoltam. A vésőket a frontra is magammal vittem. 8