Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

4. szám - Erdődy Gábor: A horvát kérdés belgiumi megítélése a Batthyány-kormány időszakában

liberális belga hírlapok folyamatosan beszámoltak a délvidéki harcok részleteiről. Ennek jegyében jelent meg július 22-én & L'Observateur Belge első oldalán „La Hongrie et la Croatie" címmel, a lap első átfogó éllékelése Magyarországról.*

4 A téma időzítését indokolva a liberális fórum munkatársa aláhúzta: „a konfliktus, amely Magyar- és Horvátországot megosztja, az elmúlt hónapokban aggasztó méreteket öltött és azzal fenyeget, hogy Kelet-Európában a legsúlyosabb zavarokat vonja maga után."** Az ellentétek kirobbanása okait vizsgáló történelmi visszaemlékezés az utolsó pozsonyi rendi országgyűlésig nyúlt vissza, amikor is a márciusi események nyomán hatalomra került egykori ellenzék „nagy energiával vetette fel a radikális reform kérdését", és mindenekelőtt a magyar elemet kívánva uralkodó helyzetbe hozni, a latin helyére a magyar nyelvet tette kötelezővé. „Ezzel a kisebbség túlsúlyát akarta a többségre rákényszeríteni, hiszen a magyar népesség nem tesz ki többet 4 milliónál a 14 milliós lakosságból"*

7 - fűzte hozzá jelentőségteljes magyarázatként. Az ellentétek kiéleződéséért immár egyértelműen a magyarságot hibáztató, saját korábbi álláspontjával szembeforduló liberális megközelítés a pesti törekvések ellenreakciójaként mutatta be a szláv ellenzék zágrábi központjának létrejöttét, miközben annak fő célkitűzését az ausztriai és magyarországi szláv tartományok függetlenségének kikiáltására, valamint a Szerbiát és Bosznia jelentős részéit is magába foglaló Illír Királyság létrehozására irányuló ambíciókban jelölte meg. A Magyar Királyság felbomlásával számoló zágrábi érvelésből azt a mozzanatot emelte ki, hogy a bécsi forradalmi eseményeket a magyar párt szította annak érdekében, hogy a zavarból hasznot húzva kényszeríthesse az uralkodót a számára kedvező engedmények megadására, aminek célja csupán látszatra szorítkozott adminisztratív önállóságának helyreállítására, mivel az valójában Erdély és Horvátország leigázására irányult. A horvát álláspont mechanikus átvételével megvilágított előzmények alapján szerző az azonosulás hangján adott helyt annak a kritikának, hogy „a howátok megértették, hogy a magyar minisztérium nemzetiségüket támadta meg", és fennmaradásukhoz hatékony védelmet keresve ragaszkodtak császári kormányzat alá tartozásuk deklarálásához. A folytatásban szerző ana emlékeztetett, hogy a Pesttel szemben nyílt ellenállást tanúsító bánt az uralkodó - a magyarok fellépésére - lázadónak nevezte ugyan, a császár támogatását maga mögött tudó Jellacic azonban nem volt hajlandó alávetni magát a magyar kormány akaratának. Mindeközben a bécsi kabinet félreérthetetlenül Batthyányék tudtára adta: amennyiben azok nem tudnának megegyezni a horvátokkal, „kezdeményezni fogja a semlegesség irányvonalának feladását. "

4S) Az osztrákok eljárását kettős játéknak minősítő elemző szerint a magyar kormányt mindez olyannyira elkeserítette, hogy háborút üzent (!) Zágrábnak. Az Innsbruckban tartózkodó udvarra támaszkodó bán energikus ellenintézkedései hatására azonban önkéntesek ezrei siettek segítéségére nem csupán szűk hazájából, hanem a szerb és a boszniai dunai fejedelemségekből is. Az érzékelhetően pártatlansága megőrzésére törekvő, pontatlan tájékozottsága következtében a törvénysértő agresszor és az alkotmányos jogait védő megtámadott szerepét azonban nagyvonalúan felcserélő tanulmányíró arra a következtetésre jutott, miszerint „mindkét részről elhatározták magukat az elkeseredett küzdelemre, amelyből lehetetlen előre látni a kiutat."™ Befeje23