Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

4. szám - Erdődy Gábor: A horvát kérdés belgiumi megítélése a Batthyány-kormány időszakában

A radikális orgánumok egybehangzó június végi helyzetértékelése szerint az illír-szerb lázadás egyre fenyegetőbb méreteket öltött, miközben a nemzetőrök mozgósításáról sürgősen döntő magyar kormány ugyancsak igen energikus ellenintézkedéseket vezetett be. Ugyanakkor a szerbek egyáltalán nem voltak hajlandók a pesti kabinettel tárgyalásokba bocsátkozni, és legfőbb ellenségeik legyőzése érdekében a görögkeleti vallású lakosság - szemben a katolikus horvátokkal - akár az oroszokkal is késznek mutatkozott összefogni.'*

9 A L'Indépendance Beige megkülönböztetett jelentőséget tulajdonított annak az információnak, hogy az Innsbruckba menekült Habsburg-uralkodó elutasította a horvátok Magyarországtól történő elszakadására irányuló kérését, és leváltotta Jellacicot.

40 Vizsgálódását a birodalom egészére kiterjesztve megállapította, hogy Ausztria helyzete távol esik a javulástól. Meil bár Prágában a rendet többnyire helyreállították, a Csehországban folyó agitáció nem szűnt meg, Horvátország proklamálta függetlenségét, és a Zágrábba visszatérő bánt példa nélküli lelkesedéssel fogadták - összegezte az általa zavarónak minősített fejleményeket, a horvátok magatartását egyértelműen a birodalom fennállását veszélyeztető folyamat részeként mutatva be.

41 Július 30-án megjelent tudósítása

4a pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a becslésekben szereplő, immár 4.000.000 lakost megmozgató román lázadás olyannyira felerősödött Erdélyben, hogy visszaszorítására a magyar kormány kénytelen volt a katonai bíráskodást a polgári vétségekre is kiterjeszteni. Jellacic innsbrucki útjáról beszámolva a L'Eclaireur szintén jelezte, hogy János főherceget bízták meg a közvetítéssel, és tőle remélik az ellentétek elsimítását.

4

'

1 Megállapítható, hogy a belga közvélemény 1848. május-június folyamán érzékenyen reagált a magyarországi nemzetiségi ellentétek kiéleződésére, különösen az illír lázadás felerősödésére, erőteljesen bírálva annak barbárként ábrázolt jellegét. 1848 tavaszán és kora nyarán megfogalmazott állásfoglalásaikban az eltérő árnyalatokat reprezentáló liberális és radikális orgánumok különböző hangsúlyokkal és vérmérséklettel, de egyértelműen kifejezésre juttatták a magyarok iránt érzett rokonszenvüket. Hangsúlyozták, hogy kormányuk az ellenforradalmi körök által támogatott nemzetiségekkel szemben a törvényes rendet védelmezi. A horvát-szerb elszakadási törekvések tényét a konzervatív katolikus fórumok is rögzítették, ám a Habsburg-udvar ellenforradalmi szerepvállalásáról mélyen hallgattak. Igaz, egyelőre mellőzték a magyarellenes megnyilvánulásokat is. 1848. június-júliusának fordulójához elérkezve a belga hírlapok ugyanakkor azt érzékelték, hogy a magyarországi belpolitikai események alakulása jelentős állomásához érkezett. A horvát-magyar konfliktus érlelődése, és annak a magyar-osztrák-(Habsburg) kapcsolatokkal szoros összefüggésben álló kihatásai olyan helyzetet teremtettek, amely késedelem nélkül választ követelt a felhalmozódott ellentmondásokra, és napirendre tűzte a problémák megoldása útjának, illetve irányának határozott kijelölését. A HORVÁT-MAGYAR ELLENTÉTEK KITELJESEDÉSÉRŐL Július és augusztus folyamán a horvát kérdés egyértelműen a belga közvélemény Közép- és Kelet-Európára irányuló érdeklődésének fókuszába került. A 22