Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Paksy Zoltán: Békés Márton: A becsület politikája

teit a szerző helyenként nagy gondossággal, új források - levéltári és más korabeli kiadványok - feltárásával mutatja be. Az életpálya megrajzolásánál, különösen a vonatkozó történelmi események feltárásakor azonban feltűnő, hogy milyen csekély mértékben hasznosítja a történettudomány ide vonatkozó eredményeit. Szinte kizárólag a korabeli fonásokra és irodalomra hivatkozik, a mai szakirodalomból alig-alig találni hivatkozást. Egyedül a témát több oldalról körüljáró Zsiga Tibor műveire történik gyakori hivatkozás, a vizsgált kérdésekben azonban több más, jól hasznosítható szakmunka is született már. Csak egyetlen példaként említjük Ormos Mária történészt, akinek a IV. Károly visszatéréseiről („Soha, amíg élek!" Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921ben. Pécs, 1989. 160 p.), valamint a soproni népszavazásról (Civitas fidelissima. Népszavazás Sopronban, 1921. Győr, 1990. 220 p.) szóló könyvei szerepelnek ugyan a könyvészeti összefoglalóban, ám hivatkozás alig történik rájuk. Komoly kifogást kell támasztanunk továbbá a könyv szemléletével kapcsolatosan. „Nem hiszek - írja Békés Márton - a sterilizáltan független és tökéletesen objektív történetírásban, márcsak azért sem, mert maguknak az adatoknak a kiválogatása és szisztematizálása (Id. pozitivizmus) is szelektálás, azaz valamilyen egyéni, a történész szubjektumából adódó elem függvénye." Abszolút objektív történetírás valóban nem létezik, ezt már Max Weber óta sokszor megállapították a különböző kutatók, alapvető elvárás mégis, hogy egy történésznek törekednie kell erre. A szerző azonban kísérletet sem tesz rá, azonosul a munkája tárgyát képező politikus nézeteivel, s így válik Sigray a magyar történelem példamutató személyévé, a már a kötet címében is jelzett becsület politiluisává. A szerző nézete szerint „Sigray élete magától értetődően nyújtja a példaadás [...] lehetőségét". (Furcsa ellentmondás ugyanakkor, hogy a kötet végén a Békés Mártont bemutató leírás szerzője szerint Békés, a munkáját fiatal korából fakadó „üde és okos elfogulatlansággal" végzi.) Ez a „magától értetődés" nem világos számunkra, vajon miért Sigray Antal és a legitimizmus képviselői tartoznak a korabeli magyar történelem példamutató személyei közé, szemben, mondjuk, a demokratikus értékekért következetesen síkraszálló Nagyatádi Szabó István vezette kisgazdapárttal, amely a nagybirtokos legitimisták legmarkánsabb ellenfele volt a korszakban. A kutatás tárgyát képező személy nézeteivel való azonosulás így lehetetlenné teszi, hogy Sigray tevékenységét a szerző a történetírás íratlan szabályainak megfelelően tárgyilagosan és kritikusan vizsgálja, ebből következik, hogy a kényes kérdéseket megkerüli, s a korabeli magyar történelem bizonyos epizódjait más megvilágításba helyezi. Ennek alátámasztására nézzünk meg három példát, melyek egyben a kötet legneuralgikusabb elemei. Békés Márton idézi Sigray nyugat-dunántúli kormánybiztosként a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 12-én kiadott utasításának részletét (72. p.), melyet az alárendelt közigazgatási hatóságoknak adott ki, s amelyből kivehetők Sigray Antal korabeli nézetei. Ennek a körrendeletnek a teljes szövege a következőképpen szólt: „Abe/- és külpolitikai helyzet feltétleH2