Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)
2. szám - ADATTÁK - Katona Attila: Fordulat a várospolitikában Szombathelyen, 1885-ben. 2. rész
Kiskos István Ujváry Ede (VaML Fotógy tytemény, 1911.) (VaML Foíógy űj Leméi ty, 1911.) Varasdy kezdeményező készségét mutatta, hogy tavaszi budapesti útjának hatására egy Szépítő Egyletet szerveztetett, ahol polgárok bevonásával kívánt a településnek modem városi arciilatot adni, a „rég érzett hiányokat" pótlandó elkezdték a fásításokat a városban. 4 " Ugyanennek a törekvésnek a másik elemét a közegészségügyi helyzet megszigorítása jelentette a városban, bár a vármegye - a Közigazgatási Bizottság - vizsgálata itt találta a legbiztatóbbnak a helyzetet,* 6 ennek ellenére a polgármester személyes kötelességének tailotta az ellenőrzéseket és a vizsgálatok fokozását. 4 hónap alatt 118 házat vizsgáltatott át, és azt mondta, hogy „addig nem is nyugszik meg míg a város minden utcáját vizsgálat tárgyává nem" teszi. 7 Az új polgármesteri beszámolók épp úgy szóltak, szólhattak az elért eredmény ékről, mint a további soron levő feladatokról. Most már úgy tűnt, hogy egyik után automatikusan jön a másik. 48 Minden tekintetben pezsgés indult meg a városban. 1886 januárjában büszkén írhatta a Vasmegyei Lapok, hogy az élet „egyes vidéki központok fejlődését követelik ... Az ilyen városok között talán az elsők közé sorozhatjuk Szombathelyt is. - Van szép színháza, élénk társadalmi élete, kereskedelmi forgalma, s más is nyújt annyi mulatságot és kényelmet, hogy egy nagy vidéki biztosságának teli tartózkodó helyévé válhatva. Meg vagyunk róla győződve, hogy még korántsem állott meg az öiT>endetes fejlődést útján, s önerőből is oda fog törekedni, hogy méltó legyen aira a hírnévre, melynek öivend. " 40 S az esztendő végén, az 1885-ben újra - most már - sikeres városi képviselői pályáját kezdő Éhen nem Ids büszkeséggel írhatta, hogy „... Az igazságügyi palota, a katonai laktanya, a 77