Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

2. szám - ADATTÁK - Bajzik Zsolt: A Vas vármegyei Tarcsafürdő története Trianonig. 1. rész

Kelcz Péter a Deső családbeli sógorainak 1720. február 13-án küldött levelet Tárcsára. Ebben arról értesítette őket, hogy Szombathelyről való eljövetele után a bucsui atyafiaknál elakadt, és csak az előző napon érkezett haza Tárcsára. Ott rögtön nekiálltak keresni a fürdőssel kötött német nyelvű szerződést, de csak azt találták meg, amelyet Bécsben latinul írtak. Ezt a kontraktust átadták a fürdősnének, hogy ő vigye el Bécsbe Asaldator úrnak. 1719. január l-jén kelt az a szerződés, amely Deső Zsigmond tárcsái földbirtokos és a Bécsben lakó Frank József- a bécsi vám fő exatora

4

'* - között jött létre. Frank és utódai jogot nyertek ana, hogy a tárcsái savanyúvízzel szabadon kereskedhessenek. A szerződés szerint a szállítószekerekkel vigyázniuk kellett a forrás toroknál, hogy azt ne tegyék tönkre. A merítés, a töltés, a savanyúvizes palackok lepecsételése és annak adminisztrálása a fürdős feladata volt, melyről szerződés rendelkezett. A bérlő 4-0 rajnai forintot, 5 font borsot, 5 font gyömbért és szerecsendió virágot fizetett a bérletért. Belefoglalták a szerződésbe azt is, hogy az olyan veszedelmes idők - mint a Rákóczi-szabadságharc, vagy az 1710. évi pestis időszaka - miatt a víz szállítása akadályoztatva van, és azt egész évben nem lehet adminisztráltatni, akkor „illendő reflexióval hozzájuk fogunk /enni".

44 1722. április 24-én a tárcsái örökösök egy újabb szerződést kötöttek a bécsi Frank Józseffel, aid ismét jogot szerzett a savanyúvíz Bécsbe történő szállítására és árusítására. Olyan contractus jött létre, mint a fürdőt bérlő Gálfus Jánossal. A tárcsái fürdőház ügyeit ő adminisztrálta, ezért Franknak vele kellett megegyeznie a savanyíivíz felhasználásáról. Gálfus Jánosnak évente számolt el a fürdő- és az ásványvíz árendájával. 1724 szeptemberéig évi 40 rajnai forint és 4 font bors, míg azután évi 50 rajnai forint és 5 font bors volt a bérleti díj. A fürdőst kötelezték még ana is, hogy a szükséges fürdéssel, vágásokkal, köpölyözésekkel, borotválásokkal és az egyéb feladatokkal a bérbeadóknak és rokonaiknak szolgáljon.*

5 1736. április 28-án a Deső örökösök újabb bérleti megállapodása szerint a fürdőházat, a savanyúvízfonást haszonbérbe adták Anion Jakabnak. A savanyúvíz Bécsbe szállítását ekkor már a tulajdonosok a maguk részére tartották fenn, míg az országon belüli értékesítés joga a bérlőt illette.

40 Bél Mátyás az 1740-es években készítette el Vas vánnegye leírását, melyben Tárcsáról azt írta, hogy a savanyúvíz-forrásokkal és nemesi úrilakkal, a Deső család jogán Mohos Jánosnak, a Dunántúli ítélő Tábla ülnökének birtokában volt. A vániiegyében lévő savanytivizek közül a leghíresebbnek a tárcsáit nevezte, amely leginkább gyógyliatásával tűnt ki. A fürdőzési idényben a távoli vidékekről is sokan érkeztek ide, hogy egészségüket ápolják. A forrásnál lévő épületbe facsatoniákon vezették a vizet, amelyet egy rézüstben gyűjtötték össze, és melegítettek fel. A tárcsái forrásnál alkalmazott fürdőt az ér-, köszvény- és fekélyfáj dalinak megszüntetésében használták.

47 1746. április 6-án Palotay Zsigmond, Mária, Erzsébet és Katalin szüleik halála után - adósságaik rendezése érdekében - eladták a tárcsái javaik egyötödét.

48 A nemesi kúriát a kertekkel, a savanyúvíz kúttal, a fürdővel, az épü35