Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

4. szám - Zsámboki Árpád: „Értékednek úgy tudsz örülni csak, Ha vele a világ is gazdagabb." - Emlékező sorok Kuntár Lajosra (1914-2005) -

Kedves hangú dedikációit olvasom könyveiből, a hozzám küldött gratuláló táviratait forgatom, s közben a gyászomban együtt érző jó barát léleknyiigtató szavai is kezembe akadnak. Több évtizedes barátságunk örökre megőrizendő rekvizitumait nézegetem és nehéz megbarátkozni a kegyetlen valósággal: életének 91. évében a mindannyiunk által becsült példakép, a munka- és pályatárs (előd) küzdelmes életútját bejárva megtért az égiekhez. Tudjuk, hogy már nem lehet közöttünk, de lelkünkben, szívünkben, mindennapi létünkben itt maradt ő velünk: szellemisége hat ránk, emberi üzenetei utat találnak hozzánk, csörötnekiekhez, a betűk embereihez, a kultúra szerényen megbecsült munkálkodóihoz, mindenkihez, aki ismerte és becsülte őt. Férfiasan bevallom, hogy hónapok múltak el, míg ezt a visszatekintő emlékezést megírtam a sokunk által tisztelt mesterről és jó barátunkról. Cselekedeteinek bőségzavarában szinte elvesztem, hiszen ő olyan sokoldalú alkotó egyéniség volt és tiszteletet parancsoló életútú ember, hogy szinte összefoglalhatatlan a történésekben, eredményekben gazdag életpályája. Alkotó évtizedeinek eredményeként bőséges szellemi termésével élhetünk együtt: olvashatjuk írói-helytörténészi munkájának szellemi produktumait, dicsérhetjük szerkesztői munkájának tudatosságát, visszaidézhetjük a közművelődés presztízsét megalapozó törekvéseit, a könyvtárosi pályához való hűségét, a szülőföldhöz való ragaszkodás számtalan hétköznapi megnyilvánulását, az anekdotázó jókedvű barátot, egyszóval: a termékeny szellemi munkát végző népi értelmiségit, a megye művelődéstörténetét alakító személyiséget és a bölccsé érett embert. Kivételes szerencse, hogy 91 évet élhetett és ebből hét évtizedet alkothatott szinte töretlen egészségben és szellemi készenlétben. Az írás megszállottja volt ő, a megnyilatkozás felelősségével átitatva. A BETŰK EMBERE Korai hírlapírói munkálkodását csak mesélőkedvi'í társalgásaiból ismerhetjük, nemegyszer irigykedve hallottuk a zsurnaliszták különös életvilágát, felelősségteljes, néha mégis könnyed és teljes szabadságát, s pályakezdésének történeteit. 1935-ben kezdte újságírói pályáját, a Szombathelyen kiadott Vasvármegye napilapnak volt szentgotthárdi tudósítója. Biciklijén járva szedte össze szülőföldje környékének híreit, történéseit, az ifjú tudósító lelkesen, jó fogalmazási készséggel megáldva végezte munkáját. Talán a szerencse (vagy a véletlen) is közrejátszott abban, hogy 1936-ban már a lap budapesti tudósítója lett. A faluról a főváros forgatagába, szellemi kisugárzásába, a kávéházak világába kerülve ismerkedik pályatársaival, a parlamenti csatározások szemlélőjeként izmosítja és finomítja íráskészségét, erősíti önmagában választott pályája iránti elkötelezettségét. 1938-ban a Magyar Katonaújság tiszteletdíjas olvasószerkesztője és ez a megbízás egyenesen vezetett ahhoz, hogy rövidesen haditudósító lehetett. 1942-ben már az orosz fronton van, ahol közvet6