Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

1. szám - MŰHELY - Simola Ferenc: Egy néptanító életútja. - A tudás és a műveltség szerepe dr. Horváth Sándor életpályáján -

Édesapja végül is elfogadta, támogatta céljai megvalósítását? Először a kapuvári polgári iskolába írattak be. Nyaranta édesapám mellett az építkezéseken dolgoztam, sőt a kőműves szakma egyes fogásait is elsajátítot­tam. A polgári iskola után a győri tanítóképzőbe jelentkeztem, bejáró diákként végeztem tanulmányaimat. A délvidéki Muraköz 1941. évi visszacsatolása után, a volt győri tanáro­mat kinevezték a csáktornyai (ma: Cakovec, Horvátország) tanítóképző igaz­gatójának. Hívására a csáktornyai állami tanítóképzőbe kerültem. Tanulmá­nyi eredményeim alapján Horthy-ösztöndíjas lettem. Itt kezdtem el ismer­kedni a népi írók műveivel, a háborús időszak hatására itt hatott át először az az érzés, hogy mit jelent magyarnak lenni. Az iskola demokratikus szelle­mű volt és koedukált. A német mellett vend nyelvet is tanultunk, amelynek elsajátításában közrejátszottak a vend fiúk és lányok. Ebben a helyzetben már úgy éreztem, hogy egyenesbejöttem, de szorongva sejtettem a viharfelhők gyülekezését is. 1944- novemberében, a Muraköz kiü­rítése során katonai behívóval Haj máskénre vezényeltek, karpaszományos tü­zérnek. Majd a front minden szörnyűségét megtapasztalva, 1945 februárjában Lengyelországban, Posen városban, szovjet fogságba estem. 1947 nyarán, csontsoványan, egyszál ruhában érkeztem haza az ukrajnai Lvov/Lemberg ha­difogolytáborból. A felépülés után ismét a tanulás volt a legfontosabb, be­fejezni a tanítóképzőt. Az itthoni helyzetbe való visszailleszkedés során rövidesen ismét kapcso­latba kerültem a népi baloldaliakkal, s elkapott az ígéretes népi újjászületés láza. Tanítójelöltnek való feladatnak tartottam a közéletbe való bekapcsoló­dást. Édesapámon keresztül kapcsolatba kerültem Szigethy Attilával, a népi írók hívével, Kapuvár és a helyi ipartestület jegyzőjével, a későbbi országgyű­lési képviselővel, az 1956-os forradalom áldozatával. O biztatott, támogatott. 1947-1948-ban, népi kollégistaként, a soproni képzőben kezembe vehet­tem a hőn óhajtott néptanítói oklevelemet. Álláspályázat elnyerése útján - Szigethy Attila közvetett hatására -, az addig általam nem látott Bajánse­nyére indulhattam tanítani. Alkonyi időben, a vonatról egyedül szálltam le, majd az állomás előtt várakozó határvadászokhoz fordultam: „Bajtársak, ide helyeztek tanítónak." A bemutatkozás után, a határvadászok helyzetemet látva, nagyon emberségesen úgy gyámolítottak, hogy térítésmentesen, majd egy hétig az őrsön szállást adtak, ott alhattam és étkezhettem. Ez a vendéglátás tartósan barátaivá tette a határőrzőket. Ahol csak te­hette, segítette s a kultúra, sport s egyéb feladatok megoldásába igyeke­zett bevonni őket. S az általa írt helytörténeti anyagokban is bemutatja az államhatár, a határőrzők helyi történetét, a határmente eseményeit. A ba­jánsenyei sínrekerülés azonban megint váltóhoz vezetett. A Ludovika Ka­tonai Akadémiától érkezett „ meghívó", hogy legyen akadémista, majd ka­tonatiszt. Katonatiszt, vagy néptanító az Őrségben? Gyermekkori céljához hűen az utóbbit választotta. Jól döntött ekkor? 22

Next

/
Thumbnails
Contents