Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

4. szám - ADATTÁR - Varga Nóra: Mozaikok a sernevelés történetéből Szombathelyen, a 18-19. században

VARGA KORA MOZAIKOK A SERNEVELÉS TÖRTÉNETÉBŐL SZOMBATHELYEN, A 18-19. SZÁZADBAN Bél Mátyás 1735 körül, Notitiájában - a „Sabaiia alapítói és elnevezése" (1. §.) című részben az ókori városról értekezve - ismertette a város nevével kapcsolatos különböző vélekedéseket.

1 Az egyik elmélet szerint a Sabaria név eredete a sabaja szóra vezethető vissza: ,/lzí azonban nem meinem állítani, hogy a várost airól az italról nevezték el, amelyet árpából főztek a régi illírek és pannonok. Ennek a feltételezésnek igen bizonytalan az alapja. Talán azzal érvelnek mellette, hogy állítólag Valens császárt

2, is - Sabaríát gúnyolva - Sabaiariusnak, vagyis Sörösnek csúfolták a város falairól az ostromlott chalcedoniak."

3 Ammianus Marcellinus, római történetíró „Róma története" című művében említette ugyan a sabaiát Valens császárral kapcsolatban, Sabariát azonban nem.* Bevilaqua Borsody Béla szerint a sabajum, sabaja a „mai magyar Dunántúl rómaikon barbár seifőzésnek"

5 bizonyítéka. Ezt az italt a pannonok is készítették árpából, sör módjára.

6 Ha csábító is a lehetőség, a város nevével foglalkozó szakirodalom

7 ismeretében nem asszociálhatunk a római szállóigére - nomen est omen -, de megragadhatjuk a gondolatot és az írott forrásokat, amelyek Szombathelyre vonatkozó, a sörrel, a sörfőzéssel, árusítással, fogyasztással kapcsolatos információkat hordoznak; és kísérletet tehetünk a sernevelés és serrel élés mint történeti jelenség változásának követésére.

8 A SERFŐZÉS, SERMÉRÉS JOGI FELTÉTELEI SZOMBATHELYEN A királyi kisebb haszonvételek („iura regalia minora") a nemesi földtulajdonhoz kapcsolódtak, a földesúri joggal jártak együtt.

9 Közéjük tartozott - többek között - az italmérés vagy kocsmáitatás („ius educilli"), a sörfőzés („ius braxationis"), a pálinkaégetés („cremati coctio") is.

10 A királyi kisebb haszonvételi jogokat 18. században a privilegizált mezővárosok is gyakorolhatták.

11 A legjövedelmezőbb általában a „ius educilli", a kocsmáltatási, italmérési jog volt,

12 amely ülő és álló vendégek számára szeszesitalok - bor, sör, pálinka stb. - kicsinyben való kimérését, és e célból korcsmák, vendégfogadók nyitását és fenntartását jelentette. A bormérés joga a községeket is megillette. Mária Terézia 1767. évi úrbéri rendelete és az 1836. évi 6. te.

13 szerint megoszlott a bormérés joga a földesúr és a községek között: ha a község határában termeltek szőlőt, a jobbágyok Szent Mihály napjától (szeptember 29.) Szent György napjáig (április 24.) mérhettek bort. Ha szőlőhegy híján voltak, akkor Szent Mi39