Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

4. szám - ADATTÁR - Varga Nóra: Mozaikok a sernevelés történetéből Szombathelyen, a 18-19. században

hály naptól karácsonyig tarthattak kocsmát. Az esztendő fennmaradó részében a földesúré volt a borkimérés joga, árultathatta valamennyi szeszesital-fajtát.

14 Szombathely a 13. századtól 1777-ig a mindenkori győri püspök mezővárosa volt.

15 1407-ben Hédervári János püspök

16 a város privilégiumait kiváltságlevélben ismerte el. 1777-ben Mária Terézia királynő létrehozta a szombathelyi egyházmegyét, élén első főpásztorával, Szily Jánossal.

17 Miként a többi egyházi mezővárosban, a kocsmáltatási jog gyakorlása Szombathelyen is állandó feszültségfoírást jelentett a város és mindenkori földesura kapcsolatában.

18 Az 1407. évi privilégiumlevél szerint elméletileg a püspök és a város is egymás mellett, szabadon mérhette borát. Gyakorlattá azonban ez soha nem vált. Sörről az oklevél nem szólt, nem véletlenül, hiszen ekkor a sörfőzés „közszabadság" volt. 1647-ben a város az országgyűléshez fordult az akkori győri püspöktől, Draskovits Györgytől

19 elszenvedett sérelmei - köztük a városi kocsmáitatás akadályozása, önkényes italmérés - orvoslása érdekében. Az itt született határozat szerint kiküldött bíróság ítéletének megfelelően nyolc hónapon át - februártól szeptember végéig - a püspök, a maradék négy hónapban a városi polgárság mérhetett italt.

20 A város 1848-ban felszabadult a földesúri joghatóság alól. A kisebb királyi haszonvételek birtoklásában nem történt változás, az úrbériség megszűnte után a földesúri javadalmak tulajdonosai élhettek kiváltságaikkal, a mezővárosok pedig „önjogon" gyakorolhatták az italmérést. A megváltozott gazdasági, társadalmi és jogi viszonyok, az ipar és kereskedelem fejlődése, és az államkincstár megkövetelték a fenti rendszer megváltoztatását. A „gazdasági anachronizmus"*

1 felszámolására elég későn, 1888-ban került sor, amikor a 35. te. értelmében az italmérés állami monopólium lett, az 1888. évi 36. te. szerint pedig a regálék korábbi birtokosait állami kárpótlásban részesítették.

22 SERNEVELÉS, SERÁRULÁS SZOMBATHELYEN - A GYAKORLATBAN A püspöki, földesúri italmérés az uradalmi vendéglőkben, a városban a Pusztapince, majd később Zöldfa néven ismert vendégfogadóban, és - amíg állt a régi püspöki vár tövében ülő kocsmában (1. kép), valamint a püspökkel szerződésben álló városi polgárok házainál zajlott. Az uradalomhoz tartozó falvakban - Operint, Szentmárton, Püspöki, Zanat - pedig a helyi kocsmákban, fogadókban. A városi polgárok a Főpiacon álló városháza épületében működő vendéglőben mérhettek italt, valamint a polgárjoggal, valójában a házzal együtt járó - eredendően a város közösségét együtt megillető

23 - kocsmáltatási (bor és/vagy sörmérési) joggal élő polgárok saját portáinál, vagy az általuk bérelt házakban. Kocsmát tarthattak még a városban élő, polgárjoggal nem rendelkező, egy egész ház bérleti díját kifizetni képes zsellérek.

24 Az italt mérők száma változó volt. A sört a polgárok is a püspöki főzdéből szerezték, városi műhely nem is lévén.

25 1847-ben a Szombathely történeti, földrajzi, statisztikai viszonyairól szóló hivatalos jelentés hat kocsmát említett, egyenként nem sorolta fel őket, viszont 40