Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

2. szám - ADATTÁR - Avas Kálmánná: A pankaszi zenész cigányok életéből

ték a lámpát, általában lámpavilágnál aludtak mindig. Ezt a szokást talán csak az 1960-as években hagyták el. Tragikus haláleset 1920-ban a vándorcigányok körében történt. Egy csapat vándor teknővájó cigány dolgozott Pankaszon. Nyárfákat döntöttek le és földolgozták. Teknőket csináltak belőle, eladták és abból éltek, asszonyaik pedig a faluban koldultak. Az említett szeptember 6-án a cigányok a helybeli kocsmában mulattak. Valószínű jó vásárt csináltak. Közben olyan jókedvük lett a jó bortól, hogy egész nap táncoltak, kurjongattak, nagyon jól érezték magukat. Mint ahogy ez már lenni szokott, egy szép asszony került a mulatság központjába. Kolompár József szép fiatal felesége Orsós Rózsa. Volt köztük egy ifjú legény, aki elkezdett Rózsának udvarolni, sokat táncolt vele, szerelmesen simultak egymáshoz. Férje természetesen észrevette, féltékeny lett, összevesztek, ütlegelni kezdték egymást a kocsmában. Ezzel véget is vetettek a nagy mulatságnak. Hazamentek szállásukra, Pál Kálmánék házához, mert akkor éppen őnekik dolgoztak. A házuk előtt volt egy nagy nyárfa, azt döntötték le és dolgozták föl. Ott az ő pajtájukban volt a szállásuk. Mikor hazamentek, csak tovább ment az ellentét, a szóváltás a két fiatal férfi között a szép asszony miatt. Úgyhogy a legény szeme megakadt a fejszén, amivel dolgozni szoktak, felkapta, úgy fejbe sújtotta szegény Kolompár Jóskát, hogy kétfelé nyilt a feje. Még kiáltott a háziasszonynak, házinéni adjon egy kis vizet! De mire az asszony odaért a vízzel, összeesett és meghalt. A gyilkos elszaladt, állítólag valahol Székesfehérvár környékény fogták el pár nap múlva a csendőrök. De mikor elfogták, megpróbált elszökni tőlük, ők azonban menekülés közben utána lőttek, agyonlőtték. Elérte őt is a végzete. Szegény, szerencsétlen cigányok sírtak, üvöltöttek, hajukat tépték, de hiába, a nagy baj megtörtént. A vizsgálat után kivitték a holttestet a temetőbe, a hullaházba. A szegény cigányok csak tovább sírtak, jajgattak még két éjjel-kétnap, le se feküdtek, csak hangosan jajveszékeltek. Második nap eltemették szegény Jóskát a római katolikus egyház szertartása szerint, nagyon szépen, rendesen. Koporsójába beletették a pipáját, a nők a hajukból egy fürtöt, a férfiak a bajuszukból vágtak le, azt is beletették. Végül egy üveg pálinkát is tettek melléje, hogy a másvilágon is ihasson egy kis jó pálinkát. A temetés után szegény cigányok szedték a sátorfájukat, elmentek a faluból. Itthagyták félben a munkájukat. Öreg szülei, apja-anyja hosszii éveken keresztül el-el jöttek fiuk sírjához. Hoztak egy csokor virágot, egy kicsi koszorút. Mikor a faluba beértek már hangosan sírtak. Egy félnapot a temetőben töltöttek, gyertyát égettek fiuk sírján, aztán elmentek. Elmentek oda is, ahol a fiuk meghalt. Kérdezték a háziaktól, hogy Jóska nem jött-e valamikor vissza. Pál Kálmánné azt mondta nekik, egyszer már járt itt a pajtában, nagyon zörgetett. Tudta, hogy elhiszik szegények. De a felesége, a szép Rózsa egyszer sem jött el, ő úgy látszik könnyen megvigasztalódott.* 77