Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

2. szám - ADATTÁR - Szabó Csaba: A nyőgéri Dr. Lenarsich Imre Helytörténeti Alapítvány

SZABÓ CSABA A NYŐGÉRI DR. LENARSICH IMRE HELYTÖRTÉNETI ALAPÍTVÁNY Dr. Lenarsich Imrére Nyőgérben és környékén ma is szeretettel emlékeznek. Emlékének ápolására, hagytékának összegyűjtésére, feldolgozására, méltó körülmények közt történő elhelyezésére 1997-ben alapítványt hoztunk létre. A szlovén vidékről jött lelkipásztor életét megosztotta a magyarok és a szlovének között. A két népet, a két nyelvet, a két kultúrát, gondolkodásmó­dot jól ismerte, mindkettőt magáénak vallotta. Dr. Lenarsich Imrére ma is méltán lehetünk büszkék, mind magyarok, mind szlovének, hagyatéka közös kincsünk és örökségünk, s hogy az unokák öröksége is legyen, ezt szolgálja a Dr. Lenarsich Imre Helytörténeti Alapít­vány, mely egy hosszú időn át a község életét figyelemmel kísérő és megörö­kítő ember munkájának elismerését és megbecsülését is jelenti. Emellett hozzájárul országaink hagyományosan jó kapcsolatának elmélyítéséhez, egy­más kultúrájának, szokásainak jobb megismeréséhez, az egykor összetarto­zott Vas megye és a Muravidék regionális kapcsolatainak erősítéséhez. DR. LENARSICH IMRE ÉLETE, MUNKÁSSÁGA Szülőhely, család, iskolák (1882-1906) Szülei Lenarsich György felsőcsalogányi (ma: Gornji Slaveci, Szlovénia) mol­nármester és láposi Rogán Teréz voltak. Középiskolai tanulmányait Szom­bathely nagymúltú, leghíresebb oktatási intézményében, a premontrei főgim­náziumban végezte, melynek falai közt gróf Széchenyi István is tanult egyko­ron. Itt érettségizett 1902-ben. Tanulmányait ugyancsak Szombathelyen, a Püspöki Hittudományi Főiskolán folytatta. A szombathelyi székesegyházban szentelték pappá 1906-ban. Ezt követően a budapesti Pázmány Péter Tudo­mány Egyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott. Szlovén-vidéki évek (1906-1924) 1906-1913 között a Muravidéken, Csendlakon (ma: Tisina, Szlovénia), majd Muraszombaton (ma: Murska Sobota, Szlovénia) volt segédlelkész. Közben, 1909-ben doktorált egyházjogból. 1913-tól a háromnyelvű - magyar, szlovén, német - Alsószölnök plébánosa. Szépirodalmi munkássága életének főként er­Szabó Csaba: A Dr. Lenarsich Imre Helytörténeti Alapítvány szerepe a község muzeális ér­tékeinek felkutatása, összegyűjtése és megőrzése, terén. Szakdolgozat. Magyar Nemzeti Mú­zeum. Bp. 2002. 52 fol. jegyzetelt, rövidített változata. 55

Next

/
Thumbnails
Contents